BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos járványok az ukrán kiképzőközpontokban: százak kerülnek kórházba, embertelenek a körülmények

A toborzás hiányosságai miatt már eleve legyengülten érkeznek a katonák, súlyos járványok terjednek, gyakori a tüdőgyulladás. Az ukrán kiképzőközpontok állapotára a katonai ombudsman hívta fel a figyelmet.

Tömeges megbetegedések és súlyos orvoshiány sújtja az ukrán kiképzőközpontokat – erre hívta fel a figyelmet Olha Resetilova katonai ombudsman.

ukrán kiképzőközpontok
Ukrán kiképzőközpontok: tragikus állapotok uralkodnak, tombolnak a járványok / Fotó: AFP

A beszámoló szerint egyes központokból több száz katonát kellett kórházba szállítani tüdőgyulladásos szövődmények miatt. A probléma különösen télen volt súlyos: decemberben egyetlen kiképzőközpontból is százakat vittek kórházba. Mindeközben az egészségügyi ellátás rendkívül hiányos, előfordult, hogy egy hatalmas létesítményben mindössze három orvos dolgozott, miközben a többi szakembert más feladatokra vezényelték át.

Ukrán kiképzőközpontok – már eleve legyengülten érkeznek a besorozottak

Resetilova szerint a helyzet gyökere részben abban keresendő, hogy 

a mozgósítottak már eleve legyengült állapotban érkeznek a kiképzésre, miután hosszabb ideig nem megfelelő körülmények között tartózkodnak a toborzóközpontokban.

Az egészségi állapot romlása így gyakran már az alapkiképzés előtt megkezdődik. A zárt körülmények és a zsúfoltság tovább rontják a helyzetet: a fertőzések gyorsan terjednek a katonák között. Ugyanakkor a kiképzőközpontok sokszor vonakodnak kórházba küldeni a betegeket, mivel attól tartanak, hogy a katonák egy része a kórházból megszökik. Az ombudsman példaként említett egy esetet is, amikor beavatkozásuk után kórházba szállítottak ugyan egy beteget, de az később elhagyta az intézményt.

Tragikus esetek

A médiában korábban már beszámoltak tragikus esetekről is: az egyik roham­ezred több katonája tüdőgyulladás következtében vesztette életét. Az ombudsman ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez az egység nem számít kirívó esetnek, más helyeken is vannak hasonló problémák.

A hatóságok jelenleg részletes vizsgálatot folytatnak: szinte percről percre rekonstruálják az elhunyt katonák utolsó napjait, az ellátás körülményeit és a kórházba kerülésük állapotát. Az eredményekről a katonai vezetést is tájékoztatni fogják.

Ezek alapján nem csoda, hogy a mozgósítás tragikus állapotban van. Kirilo Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője nemrég kijelentette, hogy 

az emberek tévét néznek, interneteznek, Telegramot néznek, és így tovább – nem igazán akarnak háborúba menni.

Budanov arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül gyorsan megoldást találni a problémára, összeomolhat a front. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.