
Magyarország választ: rekord részvételi arány, több mint 1,2 millió szavazó – élő közvetítésünk
Cikkünk frissül...
Vasárnap tartják az országgyűlési választást Magyarországon, ez a rendszerváltás utáni tizedik voksolás. A választóhelyiségek reggel 6-tól 19 óráig vannak nyitva, de mindenki szavazhat, aki este hét órakor még sorban áll. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalos oldala szerint a szavazatok számlálása a legtöbb szavazókörben 19 óra után azonnal megkezdődik, így az előzetes eredmények publikálása – a feldolgozottság szintjének megjelölése mellett – várhatóan 20 óra körül kezdődik. Napközben a hivatal csak a részvételről ad ki hivatalos információt, ami összehasonlítási alapot ad arra, hogy mennyiben tér el a választói aktivitás a korábbi parlamenti választásokhoz képest.

9.35 - Megjöttek a 9 órás adatok, 1,2 millió ember már szavazott
Az NVI publikálta a 9 órás részvételi adatokat, eszerint a választásra jogosultak 16,89 százaléka már elment szavazni, számszerűen 1271 768 ember. Összehasonlításként 2022-ben ez az arány 10,31 százalék volt, ami 793 219 embert jelent, tehát a reggel 7 órás után
ez a részvételi arány is rekordnak számít.
A részvételi arány 9 órakor Békés vármegyében volt a legmagasabb, 18,61 százalék, ami 47 754 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 14,13 százalék, ebben a vármegyében 67 753-an voksoltak.
A fővárosban a szavazók 15,96 százaléka, 202 934 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka, a 2010-es választáson 10,23 százalék, a 2014-es választáson 9,50 százalék, nyolc évvel ezelőtt 13,17, négy évvel ezelőtt pedig 10,31 százalék voksolt 9 óráig.
9.20 - Orbán Viktor: azért jöttem, hogy győzzek
Azért jöttem, hogy győzzek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. Orbán Viktor reggel fél kilenckor érkezett a szavazókörbe, majd a voksolás után válaszolt a sajtó kérdéseire. Mint hangsúlyozta, örül a magas részvételi aránynak, szavai szerint ez korábban mindig kedvezett nekik. Minél többen vagyunk, annál jobb – fogalmazott.
8.58 - A legkisebb szavazókörökbe húsznál kevesebb választót várnak
A legkisebb szavazókörökbe húsznál kevesebb választópolgárt várnak vasárnap - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. Az NVI adatai szerint Budapesten van a legkisebb szavazókör: az 1. számú (V. kerületi központú) egyéni választókerület 25. számú szavazókörébe mindössze hat választópolgárt várnak, a második legkisebb fővárosi szavazókör a 11. számú (III. kerületi központú) egyéni választókerületben van, itt 21 választót várnak.
A településeket tekintve viszont a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Debréte a legkisebb szavazókör: itt 10 választópolgár szerepel a névjegyzékben, míg a Zala vármegyei Iborfián 13. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Perecsén 16, Tornakápolnán 20, a Zala vármegyei Felsőszenterzsébeten 21 választót várnak a szavazókörbe.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Becskeházán, Tornabarakonyban és a Zala vármegyei Pusztaapátiban 22-22 szavazót várnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sima és a Zala vármegyei Ramocsa szavazókörében pedig 24-24 választópolgár szavazhat.
8.45 – Orbán Viktor bízik a diadalban
Orbán Viktor miniszterelnök volt az Igazság órája különkiadásának vendége, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A vasárnapi, választás napi műsorban a kormányfő elmondta: ő is a koránkelők közé tartozik, akik reggel elsőként szavaznak, de mióta nincs kampánycsend, még ilyenkor, vasárnap is mozgósít. „Az ország nagyon sokat veszítene, belevisznek minket a háborúba: egész Európa a háború felé tart, a családok költéségei megugranak, de mi nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának és megvédjük a családokat is – fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő elmondta: ez egy olyan nap, aminek hangulatát a vége határozza meg, bízom benne, hogy diadala.
8.26 – Mindent fel kell jegyezni!
Az országgyűlési választás napján a szavazatszámláló bizottság elnöke felelős az adott szavazóhelyiségben a rend fenntartásáért, a testületnek a rendkívüli eseményekről jegyzőkönyvet kell vezetnie és haladéktalanul tájékoztatnia kell a helyi választási iroda vezetőjét. A rendkívüli eseményeket közzé kell tenni a Nemzeti Választási Iroda honlapján is. A szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében hozott intézkedése mindenkire kötelező.

8.23 – Érvénytelen szavazásra buzdítanak
Hajdúsámson fideszes polgármestere, Antal Szabolcs arról számolt be közösségi oldalán, hogy a város egy zárt Facebook-csoportjában érvénytelen szavazásra buzdítják a jobboldali választókat. A polgármester beszámolója szerint a Fideszre és a Mi Hazánra egyszerre való szavazást próbálták meg propagálni a csoportban. A polgármester kihangsúlyozta, csak egyetlen szavazatot lehet egy szavazaton leadni, ne dőljenek be az átverésnek, derül ki az ellenpont cikkéből.
8.17. – Lejárt a személyi? Nem gond, intézze el gyorsan!
A legtöbb kormányablak vasárnap is nyitva tart, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok. A választási törvény szerint szavazni kizárólag a személyazonosság igazolása után lehet, a szavazatszámláló bizottság nem engedi szavazni azt, aki ezt nem tudja igazolni, vagy lejárt a személyazonosító okmányának érvényessége. Minden választásnál akadnak olyanok, akik csak a szavazás napján szembesülnek azzal, hogy lejárt a személyi okmányuk, amellyel igazolni tudják magukat. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a legtöbb kormányablak nyitva tart az országgyűlési választás hétvégéjén, hogy azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek.

8.15 – Árgus szemekkel figyelik a voksolást, 19 óráig embargó
A szavazás napján 19 óráig, illetve valamennyi szavazókör bezárásáig – a választópolgárok befolyásolásának elkerülése érdekében – a választás eredményére vonatkozó adat nem hozható nyilvánosságra – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel vasárnap. Azt írták: a választópolgárokat a szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazóhelyiségben érvényes, a magyar hatóságok által kiállított személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély alapján azonosítják, és ellenőrzik, hogy szerepelnek-e a névjegyzéken. A lakcímkártya felmutatása nem szükséges a szavazáshoz, de kizárólag az adott szavazókörben a névjegyzéken szereplő választópolgár adhatja le a szavazatát. A bizottság a szavazólapok lebélyegzését követően átadja azokat a választópolgárnak, aki a névjegyzék aláírásával igazolja az átvételt.
A választási iroda arról is tájékoztatott, hogy mintegy kilencszáz külföldi megfigyelőt vett nyilvántartásba.
8.11 – megjöttek az első részvételi adatok
A vasárnapi országgyűlésiképviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:
- Baranya vármegye 3,43 százalék, 9710 szavazó
- Bács-Kiskun vármegye 3,66 százalék, 14 323 szavazó
- Békés vármegye 3,7 százalék, 9507 szavazó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 2,75 százalék, 13 176 szavazó
- Csongrád-Csanád vármegye 3,4 százalék, 10 578 szavazó
- Fejér vármegye 3,45 százalék, 11 526 szavazó
- Győr-Moson-Sopron vármegye 3,5 százalék, 12 600 szavazó
- Hajdú-Bihar vármegye 3,87 százalék, 15 764 szavazó
- Heves vármegye 3,39 százalék, 7690 szavazó
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 3,66 százalék, 10 262 szavazó
- Komárom-Esztergom vármegye 3,44 százalék, 8145 szavazó
- Nógrád vármegye 2,97 százalék, 4315 szavazó
- Pest vármegye 3,97 százalék, 41 757 szavazó
- Somogy vármegye 3,36 százalék, 7868 szavazó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 2,84 százalék, 11 819 szavazó
- Tolna vármegye 3,64 százalék, 6053 szavazó
- Vas vármegye 3,1 százalék, 6091 szavazó
- Veszprém vármegye 3,42 százalék, 9223 szavazó
- Zala vármegye 2,98 százalék, 6260 szavazó
Ajánlott videók




