Az oroszok vezetnek a cyberháborúban - A Pentagon visszalép
A Cyberspace Command az amerikai légierőhöz csatlakozva segítené a hadműveleteket. A cél az ország számítógépes rendszerének védelme, illetve az ellenség hálózatainak megzavarása vagy megbénítása. A rendszer bevezetése azonban egyelőre késik, mivel az amerikaiakat gondolkodóba ejtette a Grúzia ellen indított orosz támadás, amely szintén cyberhadművelettel kezdődött – tudósít az AP.
Michael Wynne, a cyberháborús kérdéseket először felvető katonai szakértő elmondta: ez volt az első alkalom, hogy egy ország teljesen megbénította a támadás előtt az ellenséges ország kormányzati informatikai hálózatát. A grúz védelmi rendszerek így nem tudtak működésbe lépni, ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai légierőnek is rá kell jönnie, hogyan akadályozhat meg egy hasonló támadást.
A Légierő memorandumban adta munkatársai tudtára, hogy a Cyberspace Command bevezetését október elsejéig elhalasztják. A Cyberspace körülbelül nyolcezer fős személyzettel indulhat el, céljai között szerepel a védelmi szakértők felszerelése és kiképzése.
A Légierő információi szerint naponta mintegy három millió támadás éri a Védelmi Minisztériumot. Egy a Belbiztonsági Szolgálat által belső használatra szánt jegyzék szerint az Egyesült Államok nem lenne képes egy az oroszokéhoz hasonló támadás kivédésére.


