Berobbant a járvány Thaiföldön is
A hivatalos adatok szerint kedden 15-en haltak meg koronavírus-fertőzésben Thaiföldön, többen, mint a járvány kitörése óta bármikor. A halálozások száma egyre emelkedik, az elmúlt négy napban három korábbi rekord dőlt meg – írja a Reuters, hozzátéve, hogy már a koronavírus brit variánsa is megjelent az országban.
Április eleje óta 69 halálesetet és több mint 30 ezer fertőzést jelentettek a thai közegészségügyi hatóságok,
miközben a koronavírus első, több mint egy évvel ezelőtti felbukkanása óta összesen kevesebb mint 60 ezer embernél azonosították a vírusfertőzést.

Fotó: Lillian SUWANRUMPHA / AFP
A Thaiföldi Vöröskereszt járványügyi központjának vezetője szerint a helyi egészségügyi hatóságok túl keveset tesztelnek, így fennáll a veszélye, hogy az országszerte egyre szaporodó járványgócokat sem tudják időben azonosítani. Ha a fertőzötteket nem sikerül elszigetelni, az hatástalanná teheti az amúgy is lassú oltási programot – figyelmeztetett a szakértő.
Thaiföldön csak azok számára ingyenes a koronavírus-teszt, akiknél jelentkeznek a fertőzés tünetei, és megalapozott a gyanú, hogy kapcsolatba kerülhettek korábban azonosított fertőzöttekkel. Aki ezeknek a feltételeknek nem felel meg, de mégis úgy dönt, hogy tesztnek veti alá magát, annak fel kell keresnie valamelyik magánklinikát, ahol 2500-5000 bátért (24-48 ezer forintért) végeznek el egy PCR-tesztet.
Jelenleg Bangkokban van a járvány legsúlyosabb gócpontja;
a fővárosban lezárták a parkokat, a sportközpontokat, a mozikat valamint az iskolákat is, de a bevásárlóközpontok és az éttermek zavartalanul üzemelhetnek. A hatóságok húszezer bátra (190 000 forintos) büntetik azokat, akik köztéren nem viselnek maszkot. A kilátásba helyezett büntetés ellenére kevesen tartják be a szabályt, többek között a miniszterelnök sem – közvetlen környezetében hárman is megfertőződtek az elmúlt napokban.
A járványkezelés hiányosságai miatt egyre többen követelik az egészségügyi miniszter lemondását, a kormányfő pedig egy kedden kihirdetett rendelet értelmében el is vette tőle az intézkedés jogát, és saját hatáskörébe vonta a járvány kezelését. Prájut Csán-ocsá azt ígérte, szerdán tárgyalásokat kezdeményez az thai üzleti élet vezetőivel, hogy segítséget kérjen tőlük a koronavírus elleni vakcinák beszerzésében.