BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Renée Zellweger segítségét kérik a székely petíció ügyében

A svédországi magyar és számi kisebbség egyeztetésén az merült fel, hogy mivel színésznő édesanyja is számi, az ügy támogatását kérik tőle.

Magasabb fokozatba kapcsolt a székely petíció nemzetközi kampánya, amelybe megpróbálják bevonni Renée Zellweger kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznőt, producert is – ismerteti a keddi Magyar Nemzet.

Pesty László kampányfőnök a lapnak elmondta:

a Svédországban élő, a székely ügyért küzdő magyarság kereste meg a petíció kapcsán a helyi számi kisebbség vezetőit, hogy a közreműködésüket kérjék az aláírásgyűjtéshez. A kérdés a Számi Parlament elé is eljutott.

A svédországi magyar és számi kisebbség egyeztetésén pedig az merült fel, hogy mivel Renée Zellweger édesanyja is számi, együtt keresik meg a világhírű amerikai színésznőt, és kérik a segítségét a kampányban.

Fotó: FPA/AFP

Erre a támogatásra nagy szükség lenne, mert az Írdalá.hu kampánycsapata és az őket segítő erők számára a legnagyobb feladat, hogy ismertté tegyék a székely petíciót Európában.

A tavaly május 7-én indult aláírásgyűjtésen ugyanis összegyűlt az egymillió szignó, de a törvényben meghatározott limitet csak három államban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – érték el, további négyben nem sikerült ezt teljesíteni.

Így a több mint egy hete újraindult és november 7-ig tartó aláírásgyűjtésben a legfőbb feladat az, hogy legalább további négy országban meglegyen a kellő számú támogató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.