BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogalma sincs senkinek, hova tűnt a maláj utasszállító

Nem tudják megállapítani a világ egyik legtalányosabb légügyi rejtélyének okait – közölték malajziai szakemberek abban a hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésben, amely a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében folytatott vizsgálat eredményeit foglalja össze.

Kok Soo Chon, a vizsgálat vezetője újságíróknak kijelentette, képtelenek meghatározni az MH-370-es eltűnésének okát. Arra a kérdésre, hogy vajon valaha is választ találnak-e a rejtélyre, azt válaszolta, erre csak akkor lehet bizonyító erejű feleletet adni, ha rálelnek a gép roncsaira. A gép Kuala Lumpurból tartott Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén, amikor 2014. március 8-án, egy órával a felszállás után eltűnt.

Azóta keresték intenzív kutatásokkal a gép nyomát Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban, 26 ország közreműködésével, de nem sok eredménnyel.

Később megbízták az Ocean Infinity amerikai vállalatot, amely a maláj kormánnyal kötött megállapodás alapján csak akkor kapta volna meg a 70 millió amerikai dollárban (csaknem 19,5 milliárd forintban) megállapított jutalmat, ha eredményt tud felmutatni.

Kok Soo Chon kijelentette, képtelenek meghatározni az MH-370-es eltűnésének okát
Fotó: AFP

Az eredeti terv szerint 25 ezer négyzetkilométer átvizsgálását vállalták, de hiába hosszabbították meg a határidőt két alkalommal is, a csapat semmit sem talált. A cég által átvizsgált terület egyébként majdnem teljes egészében megegyezett a korábban ausztrál irányítás alatt zajló hanglokátoros vizsgálat területével, ahol 2017 januárjában függesztették fel a kutatást.

Számos elmélet látott napvilágot arra, hogy megmagyarázzák a gép eltűnését.

Voltak olyanok, amely szerint a gép kapitánya követett el így öngyilkosságot, gyilkosságot, illetve, hogy a fedélzeten oxigénhiány lépett fel, aminek következtében az utasok és a személyzet elvesztették eszméletüket, továbbá az is felmerült, hogy távirányítású géprablásra tettek kísérletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.