Logisztika

Minden tizedik autó elektromos lehet 2030-ra

Újra megnyílt a kormány tisztán elektromos üzemű autók vásárlására kiírt pályázata. Néhány óra alatt több tucat regisztráció érkezett be a lebonyolító e-Mobi társasághoz. Az igazi boom novemberben jöhet.

Hétfőtől ismét lehet pályázni elektromos gépkocsi beszerzésének támogatására, miután a kormányzat újranyitotta az augusztus végén lezárt kiírást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezése értelmében a támogatást magánszemélyek és jogi személyek használhatják fel tisztán elektromos személygépkocsik, legfeljebb 3,5 tonna össztömegű tisztán elektromos tehergépkocsik és áruszállításra tervezett kvadok vásárlására. A támogatás mértéke a bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint.

Ugron Gáspár Gábor, a pályázat lebonyolításáért felelős e-Mobi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy hétfő délig már ötven körüli regisztráció érkezett be. A frissen megjelent felhívásról elmondta, hogy három fontos fejlemény is van benne a korábbihoz képest:

egyszerűsítették a pályázati feltételrendszert, az utófinanszírozást előfinanszírozásra cserélték, és a támogatható jármű értékhatárát 15-ről 20 millió forintra emelték meg.

Jövő nyárra 800 állomásból állhat az e-töltők hálózata
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A dokumentáció benyújtása, amely eddigi postai úton zajlott, most egy egységes elektronikus portálon történik, jelentősen felgyorsítva az elbírálási folyamatot.

A hiánypótlásokkal együtt az ügyintézés mintegy kétszáz napig tartott, a várakozásaink szerint ez jóval rövidebb is lehet

– emelte ki Ugron Gáspár Gábor.

Az előfinanszírozással a gépjármű vételárának kifizetésekor rendelkezésre áll majd a kormányzati forrás, vagyis megszűnik az a probléma, hogy csupán a jármű tulajdonba vétele után érkezik meg az állami támogatás. Az értékhatár megemelése mögött az az indok húzódik meg, hogy a gyártók egyre nagyobb hatótávú elektromos autókat dobnak piacra egyre magasabb áron. A húszmilliós küszöbbel gyakorlatilag az összes tisztán elektromos gépjárműre lehívható lesz a kormányzati támogatás, a luxusjárművekre azonban továbbra sem terjesztik ki a programot.

A pályázati keret hárommilliárd forint, amelyre az összeg kimerüléséig lehet jelentkezni. Ha az előirányzat elfogy – ahogy korábban is volt erre példa –, az összeg tovább emelhető. Arra a kérdésre, hogy a kormányzat kezdeményezése hogyan hathat az e-mobilitás megerősödésére Magyarországon, Ugron Gáspár Gábor elmondta, hogy az idei első negyedévben megduplázódott a tisztán elektromos autókra beadott pályázatok száma éves bázison, a kereslet tehát ugrásszerűen nő.

Autóvásárlási boom jellemzően tavasszal és ősszel szokott lenni, az e-Mobil ezzel kalkulálva novemberre várja az elektromos járművek iránti igény további fokozódását.

A globális trend azt mutatja, hogy az újonnan eladott személyautók alig 1-2 százaléka elektromos üzemű (Kínában, az Egyesült Államokban, Hollandiában, Norvégiában ez az arány nagyobb). Itthon hasonló a helyzet: a belügyi nyilvántartások szerint mintegy nyolcezer zöld rendszámos autó fut a magyar utakon, ezek valamivel kevesebb, mint fele tisztán elektromos meghajtású. Tavaly 120 ezer új gépjárművet értékesítettek a hazai piacon.

Ugron Gáspár Gábor piaci előrejelzésekre hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy a magyarországi autók 9-10 százaléka lehet elektromos a következő évtized végére.

Ezzel összefüggésben fontos kérdés a töltőhálózat kiépítése is. Országszerte mintegy 400 e-állomás működik, számuk az év végére elérheti a 600-at, jövő nyárra pedig a 800-at.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. elektromos autó Ugron Gáspár Gábor ITM e-mobilitás pályázat
Kapcsolódó cikkek