Logisztika

Nyitott kapukat dönget a MÁV a gyorsvasúttal

A ferihegyi komplexumnak nem másodlagos kérdés a kötöttpályás elérhetőség megvalósulása.

Nem akadályozza, sőt kifejezetten üdvözli a Budapest Airportra vonatkozó vasútfejlesztési terveket a repteret üzemeltető cég – ez derül ki a társaságtól kapott válaszokból. Lapunk annak kapcsán kereste meg a repülőteret, hogy Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a Hvg.hu-nak adott interjújában felvetette,

hogy a Budapestet a ferihegyi reptérrel összekötő gyorsvasút projektje elhasalhat, mert nem biztos, hogy a Budapest Airport Zrt. támogatja.

Ezt arra alapozta, hogy a beruházás területének használati jogai egy 2005-ös koncessziós szerződés keretében 75 évre a társasághoz kerültek, vagyis a reptér vezetése dönthet úgy, hogy nem járul hozzá a vasút megépítéséhez.

Fotó: Darnay Katalin

„A Budapest Airport támogat minden olyan vasúti fejlesztési tervet, amely összekötné a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a hazai vasúti hálózattal. Egy ilyen gyorsvasút megvalósítása nagyban szolgálná az utasaink kényelmét és érdekeit is” – reagált a nyilatkozatra Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Azt is elmondta, hogy a gyorsvasút előzetes építési engedélyezési eljárásában a repteret üzemeltető cég már hivatalos formában, írásban is nyilatkozott erről a szándékáról a hatóságoknak.

Hozzáfűzte, hogy a gyorsvasút kialakításával összefüggésben a 2-es terminál közelében már a szükséges földterületet is elkülönítették a leendő vasútállomás megépítéséhez.

A forgalmi adatok azt mutatják, hogy a ferihegyi komplexumnak nem másodlagos kérdés a kötöttpályás elérhetőség megvalósulása. A reptéren tavaly mintegy 14,9 millió utas fordult meg, csaknem 1,8 millióval (13,5 százalékkal) több, mint 2017-ben. Ezzel az ütemmel a Budapest Airport a kelet-közép-európai régió leggyorsabban bővülő repülőterévé vált.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Hardy Mihály MÁV ferihegyi gyorsvasút Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek