Logisztika

Megalapozott volt a metrófelújítás

A 3-as metró kocsijainak nagyfelújítása közgazdaságilag és pénzügyileg is a legkedvezőbb megoldás volt – ez olvasható a beszerzésről készült jelentésben. Ehhez képest a sajtóban úgy mutatták be a független vizsgálatot, mintha az kétségbe vonná a döntés megalapozottságát.

Az új kocsik vásárlásához képest a korábbi városvezetés által választott orosz konstrukció igen szerénynek mondható megtakarítást eredményezett, a kocsik élettartamának végére akár 36 százalékkal is nőhet az üzemeltetési költség – egyebek mellett ezeket az állításokat szerepeltette a Népszava egy múlt heti cikkében, amely a 3-as metró szerelvényeinek beszerzéséről készült vizsgálatot ismertette.

A lap azt állította, hogy a jelentés a birtokában van. A teljes dokumentáció ismeretében azonban kijelenthető, hogy a fenti közlések nem fedik a valóságot, az idézett beszámoló tartalma pedig nem tükrözi a több száz oldalas független szakértői elemzés végkövetkeztetéseit. A 36 százalékos üzemeltetésiköltség-növekedés egy fiktív, a legrosszabb forgatókönyv esetére adott becslés, ha az orosz gyártó, a Metrovagonmas (MVM) nem ismerné el garanciális kötelezettségként a valóban létező konstrukciós problémák kijavítását (a társaság folyamatosan dolgozik a hibák orvoslásán). Ennek kapcsán

a jelentés készítője, a BME Viking Zrt. felhívta a figyelmet, hogy „mivel a hibák kijavítása a kivitelezőt terheli, ezért alapvetően a gazdasági modellezés során nem kellene számolni ilyen költségekkel”.

Ezt a körülményt a Népszava nem említette.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A régi szerelvények nagyfelújítása kapcsán említett „igen szerénynek mondható megtakarítás” megfogalmazás sem korrekt. A valóság az, hogy

az új szerelvények ára a biztosítóberendezésekkel együtt meghaladta volna a 112 milliárdot, a felújítás költsége viszont 75 milliárd forint körül alakult.

Igaz, az utóbbi esetében kevesebb a társadalmi haszon, valamint drágább a működtetés, de ez harminc év alatt sem éri el az új metrók beruházásának összegét. A nagyfelújítás belső megtérülési rátája minden elemzés szerint kedvezőbb, mint az új járműveké. Ha annak idején (2014) a kormány, illetve a főváros új metrók vásárlása mellett dönt, az a frissen tehermentesített önkormányzatnak ismét százmilliárdot meghaladó eladósodást jelentett volna az állam százszázalékos készfizető kezessége mellett. Ez kihatott volna a 2015-ig szóló konvergenciaprogram államadósság-csökkentő célkitűzéseire.

A jelentés végkövetkeztetéseit tartalmazó vezetői összefoglaló egyértelművé teszi, hogy

a budapesti M3-as vonal járműparkjának korszerűsítését célzó közbeszerzési eljárás jogszerű volt, a későbbi szerződésmódosítások eredményeképpen a metrókat az MVM magasabb műszaki tartalommal szállította le a BKV-nak.

A BME Viking Zrt. szerint a kialakult járműkonstrukció kedvező, általánosságban korszerű, viszont a gyártás bizonyos esetekben gondatlan volt. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fenntartható az üzembiztonság, vagy hogy az MVM által közjegyzői okiratban is vállalt harmincéves üzemidő nem érhető el. A nagyfelújítás és az újjármű-beszerzés kapcsán tényadatokra alapozott költség-haszon elemzés készült. Kiemelték: az uniós módszertanra épülő számítás eredményei azt támasztják alá, hogy közgazdaságilag és pénzügyileg a megvalósult nagyfelújítás a kedvezőbb megoldás volt. „Ez akkor is jobb választás volt ebből a megközelítésből, ha a metróra a következő években például a klimatizálás miatt 15 milliárd forint többletberuházásra lesz szükség” – hangsúlyozták a cég szakértői.

3-as metró szerelvények BME Viking BKV Népszava jelentés nagyfelújítás Metrowagonmash
Kapcsolódó cikkek