Logisztika

Az Európai Tanács könnyíti a reptéri résidők felhasználását

Az ehhez rendelkezésre álló idősávjaik legalább 80 százalékát ki kell használniuk ahhoz, hogy azokat ne veszítsék el a következő szezonra.

Az Tanácsa a közlekedési ágazatot súlyosan érintő koronavírus-járvány miatt a reptéri résidők felhasználására könnyítéseket fogadott el és meghosszabbította egyes iratok, engedélyek, valamint rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok érvényességét.

A repülőterekre vonatkozó, általános körülmények között érvényes szabályozás szerint a légitársaságoknak be kell tartaniuk a menetrendet, biztosítaniuk kell, hogy a megadott idősávokban történjen a fel- és leszállás.

Az ehhez rendelkezésre álló idősávjaik legalább 80 százalékát ki kell használniuk ahhoz, hogy azokat ne veszítsék el a következő szezonra.

Ezért előfordult, hogy a légitársaságok a vírus világméretű terjedésének kezdete, azaz 2020. január vége óta inkább üresen közlekedtette a repülőit.

A résidő-felhasználási szabályok könnyítése értelmében a 2021-es nyári szezonra a légicégeknek elég a résidejük legalább 50 százalékát kihasználniuk ahhoz, hogy a fel- és leszállási idősávjaikat a következő szezonra is megtarthassák. A másik 50 százalékot viszont fel kell ehhez használniuk.

Fotó: Shutterstock

Az Európai Bizottság további szezonokra is kiterjesztheti az új szabályokat, a kihasználási arányt akár 30 és 70 százalék közötti értékre is beállíthatja.

A mostani könnyítést, hogy a teljes résidősorozat 50 százalékát vissza lehet adni, csak 2021 nyarára vehetik igénybe. A légitársaságoknak minden olyan résidőt, amelyet nem kívánnak felhasználni, legalább három héttel a tervezett járat időpontja előtt vissza kell szolgáltatniuk, lehetővé téve más légitársaságok számára, hogy igénybe vehessék a kihasználatlan kapacitást.

Az írásbeli eljárás keretében elfogadott új szabályok alapján a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejáró dokumentumok, egyes iratok, engedélyek, és rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok még további tíz hónapig érvényben maradnak.

A tagállamok döntése, hogy ki kívánnak-e maradni e szabály hatálya alól, a kimaradóknak azonban az egységes piac működésének biztosítása érdekében el kell fogadniuk a más tagállamok által meghosszabbított iratokat.

A megújított szabályok a közúti és vasúti közlekedésre, a belvízi hajózásra és a tengerbiztonságra vonatkoznak.

Amennyiben az okmányok megújítása hosszabb ideig kivitelezhetetlen marad, az érintett tagállamok engedélyt kérhetnek az Európai Bizottságtól az érvényesség további meghosszabbítására. A kért határidő-hosszabbítás nem eredményezhet kockázatot a közlekedés biztonsága vagy védelme szempontjából.

légiközlekedés repülőtér Európai Tanács Európai Unió
Kapcsolódó cikkek