Oroszország, illetve az orosz állami vasúttársaság, az RZSD kétmilliárd dollár erejéig részt vállalna a magyarországi V0-s vasút beruházásában. Az összegről Vlagyimir Putyin orosz elnök tájékoztatott Orbán Viktor miniszterelnökkel közös keddi moszkvai sajtótájékoztatóján, az pedig ismert, hogy a múlt héten Vitalij Szaveljev orosz közlekedési miniszter jelezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek:

Oroszország technológiával és pénzzel is beszállna a projektbe.

A VG érdeklődött az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, hogy konkrétan milyen szerep juthat az RZSD-re a beruházásban, mikorra várható róla egyeztetés, de a friss ügy részleteiről egyelőre nem kaptunk információt.

Fotó: Shutterstock

A kétmilliárd dollár, azaz a 629 milliárd forint – amely akár is lehet – akkor is hatalmas, ha még nem tudható, hogy mennyit visz el a Záhonytól Sopronig haladó, többnyire kétvágányú, villamosított, elsősorban a teherszállításnak szánt pálya kiépítése.

Nincs még ugyanis megvalósíthatósági tanulmánya sem a projektnek (korábbi, több százmilliárdos költségbecslések persze vannak), mert a tanulmány elkészítésére tavaly áprilisban kiírt pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. május végén visszavonta, feltételezések szerint az újat majd az ITM teszi közzé. Addig folytatódhat a majdani nyomvonalat érintő mérlegelés és lobbizás: mely városoknak jelentene könnyebbséget, ha a V0-s révén csökkenne a rajtuk keresztüli tranzit, és mely térségek kerülnének be az ország szállítási vérkeringésébe éppen a projekt által. Nem mindegy, hogy milyen vasúti és közúti kapcsolatai lesznek a V0-snak, és talán az is terítékre kerül, hogy érdemes-e az egészet villamosítani, vagy lesznek olyan szakaszai, amelyeken hidrogénüzemű mozdony vontatja szerelvényt. A szerelvények tervezési sebessége 120–160 kilométer per órás lenne, a pályán folyhatna személyszállítás is.

A keddi bejelentés szerint

létrejön egy magyar–orosz vegyesvállalat, amelynek „az ukrán határ közelében rövidesen átadandó konténerterminál üzemeltetése kapcsán lesz szerepe”.

A terminált Orbán Viktor nem nevezte meg, de ilyen csak Fényeslitkén van, az East-West Gate (EWG). Bár a cégtől a VG nem tudott meg továbbiakat, sejthető, hogy a kapacitásai lekötéséhez az EWG-nek szüksége lesz valamilyen szervezeti formára, ahogyan ahhoz is, hogy megszervezzék a fuvarjai árualapját, és lebonyolítsák a Fényeslitkén keresztüli szállítást. Cikkünk megjelenése után az EWG jelezte lapunknak, hogy „ az East-West Gate független szolgáltató, amelynek szolgáltatását a világ bármely logisztikai fuvarszervező és szállítmányozó cége igénybe veheti. A kapacitások egy része már most is, előre le van kötve. A most bejelentett magyar-orosz vasúti áruszállítási vegyesvállalat az EWG-től független. Ugyanúgy tudja majd használni az EWG átrakókapacitását, mint más logisztikai cég."

Egy másik orosz részvételű vasúti terv már ismert: a CER Cargo Holding, a Rail Cargo Hungaria és az RZSD leányvállalata, az RZDL Europe olyan vegyesvállalatot tervez alapítani, amely várakozásaik szerint kulcsszerepet játszik majd a jövő vasúti teherszállításának alakításában az új selyemúton.

Dunaújváros a nyomvonalra kerülne

Amellett érvel a Jövő Új Városáért Egyesület (JÚVE), hogy a V0-s adott szakaszát Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros, Székesfehérvár és Győr között érdemes megépíteni – írja a Duol hírportál. Ekkor ugyanis kettő helyett elég lenne egy Duna-hidat építeni, a nemzeti parkot is csak egyszer kellene megbolygatni, az infrastruktúra pedig az M8-as autópálya építése miatt egyébként is rendelkezésre fog állni. A Záhony–Dunaújváros ipari tengely és a nyugatról érkező vasúti forgalom is ezt a nyomvonalat indokolná, mivel pedig részben használható és fejleszthető a város kikötői infrastruktúrája is, jelentős vízi, vasúti és autópálya-kapcsolat jöhetne létre.