Logisztika

Több ukrán árut továbbítana a Rail Cargo

Az ÖBB Rail Cargo Group növeli szerepét az ukrán áruk vasúti továbbításában. A csoport egyik magyar tagja új fuvarozási folyosókat nyitott a tengeri kikötők felé, és újításokat, technológiai fejlesztéseket vet be, hogy javítsa a szolgáltatás hatékonyságát. A csoport ingyen továbbítja a segélyszállítmányokat és utaztatja a menekülteket.

Az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) kész növelni a szerepét az ukrán vasúti export-import forgalomban – erről egyeztetett Ukrajnában az ukrán állami vasútvállalat, az Ukrzaliznica (UZ), az UZ lembergi leányvállalata és az UZ CTL leányvállalata menedzsmentjével augusztus 26-án Kovács Imre, az ÖBB RCG igazgatóságának tagja, az RCH igazgatóságának elnöke és Körös Norbert, az RCH igazgatóságának tagja.

Gabonás szerelvény
Fotó: RCH

A felek megállapodtak az együttműködés további erősítéséről, az ukrán áruk továbbításának gyorsítását szolgáló intézkedésekről, valamint a közlekedést segítő állandó kétoldalú munkacsoport felállításáról – olvasható az RCH közleményében. Többek között egyeztettek az adatcsere-forgalomról szóló együttműködési megállapodás kibővítéséről, valamint a fuvarozási volumenek tervezési rendszerének egységes elektronikus felületre történő átállításáról. Mindezek a lépések elősegítik majd az úton levő küldemények ütemezett, az aktuálisan szabad átrakókapacitásokhoz igazított átadását, a határátmenetek menetvonalainak hatékonyabb kihasználását.

Hat országba visz ukrán árut a Rail Cargo

Az RCG a háború kezdete óta kiemelten azon dolgozik, hogy az ukrán áruk eljussanak rendeltetési helyükre. 

Minden uniós határon jelen van, és biztosítja a gabona mellett más ukrán áruk eljutását célállomásukra: Magyarországra, Olaszországba, Németországba, Ausztriába, Szlovákiába és Szlovéniába.

A vállalatcsoport az érintett magyar, szlovák és lengyel határállomásokról 2022. március elejétől 430 ezer tonna gabonát fuvarozott Ukrajnából, és ezekre a forgalmakra irányítja gabonás kocsiflottájának jelentős részét, hogy az árufolyam továbbításához biztosítani tudja a szükséges kapacitást. Az RCH az év eleje óta közel 390 ezer tonna gabonát fogadott Eperjeskén és Záhonyon keresztül.

Ukrajnából összesen 1,9 millió tonna küldemény lépte át a határt 2022 első hét hónapjában az RCH-val, ebből 1,7 millió tonna vasúton. A záhonyi körzetet hagyományos tömegáru kezelésére alakították ki, ezek dominanciája máig megmaradt, jellemző, hogy a belépő áru 70 százaléka vasérc. Az energiahordozók (szén, koksz) mellett jellemző még a só, a cement és a műtrágya belépése is. Az idén meghatározó árucsoportok a gabonafélék és a növényolaj, kukoricából már több mint 200 ezer tonna érkezett.

A Rail Cargo Logistics – Hungaria egy rendhagyó, új technológiával optimalizálja a szemes termény fuvarozását, ezáltal az árut Ukrajnából rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségben lehet eljuttatni a felvevőpiacokra. A gabonát Ukrajnában szabványos konténerekbe rakják, amelyeket normál nyomtávú kocsikra helyezve szállítanak Magyarországra, egy nyírbátori silóba. 

A megoldás feleslegessé teszi a széles nyomtávú gabonakocsik átrakását,

így ezzel a technológiával az elkövetkező időszakban több tízezer tonna termény fuvarozását tervezik. Az RCH a forgalmak gyorsítása érdekében ismét alkalmazza a vasúti kocsik tengelyének átszerelését, mivel az ukrán széles nyomtávú vagonok nem alkalmasak az európai normál nyomtávú közlekedésre.

Új útvonalak a kikötők felé

Mivel a blokkolt fekete-tengeri kikötőkből nem lehet elszállítani az ukrán konténereket, a Rail Cargo Operator – Hungaria (RCO-HU) új, korábban ebben a viszonylatban nem használt útvonalat nyitott meg az ukrán áruval töltött konténerek adriai kikötőkbe történő eljuttatására. Az általa kezelt vonatokon április óta Eperjeskéről a Rail Cargo Terminal – BILK, illetve a Budapesti Szabadkikötő érintésével összesen 1350 egységkonténer (TEU) érkezett Koperbe, további 120 pedig Triesztbe, ahonnan az ukrán árut hajókon továbbítják a tengeren túli célállomásokra. A vállalat szerelvényei egyúttal üres konténereket is juttatnak vissza Ukrajnába. 

Legújabban pedig az Ukrajnába irányuló rakott konténerforgalom is megindult a Távol-Keletről,

így az RCO-HU szervezésében jutnak el az ukrán gazdaság működtetéséhez szükséges áruk az adriai kikötőkből ukrán ipari körzetekbe.

Segítség Ukrajnának

Az ÖBB térítésmentesen utaztatja az ukrajnai menekülteket, a Rail Cargo Group pedig díjmentesen továbbít segélyszállítmányokat Ukrajnába. Ez utóbbi részeként az RCH Csopra fuvarozta a 2022 első fél évében a Záhonyba kamionban érkező adományokat. Augusztus végén pedig az ukrán vasutasoknak egyéni védőeszközöket – bakancsot, sisakot, láthatósági mellényt és kesztyűt –, valamint a Kárpátaljai Katolikus Karitász Szervezetnek műszaki eszközökből, használati cikkekből és textíliákból álló csomagot juttatott el.

 

RCG Kovács Imre gabona Ukrajna RCH Körös Norbert
Kapcsolódó cikkek