Nem engedtek be egy, a MÁV-Start Zrt. által kiállított Hungária Eurocity vonatszerelvényt vasárnap Németországba. A Világgazdaság információi szerint a magyar vasúttársaság hamarosan közleményt ad ki a május 7-i esetről, amely körül számos furcsaság is van. 

Ilyen vonat rekedt a német határon kívül. (Képünk illusztráció)
Fotó: Jászai Csaba / MTI

A Világgazdaság úgy tudja, hogy bár a Deutsche Bahn az utóbbi időben megszigorította a Németországba beléptetni kívánt vonatok műszaki ellenőrzését, mégis furcsa az az indoklás, amire az Iho.hu-n elsőként megjelent cikk alapján a német társaság hivatkozott: nem működött a légkondicionáló az egyik kocsiban, és törött volt az egyik ablak felső, billenő része. Még furcsább, hogy a németek a vonat be nem engedéséről nem értesítették a MÁV-Startot, és ki sem sorozták a vonatból a kifogásolt állapotú kocsit. A MÁV-Start mellesleg nem kapott tájékoztatást a két másik érintett vasúttársaságtól sem, azaz a szlováktól és a csehtől. 

Hab a tortán, hogy a csehek állítólag küldtek egy mentesítő szerelvényt az utasokért, de az lerobbant. 

Ami azért is nagy baj, mert a szakportál szerint 350 utas nem folytathatta az útját Hamburg felé, miután a vonatot nem vette át a német személyzet a cseh–német határállomáson. Lapunk ezen utasok sorsáról kívánt érdeklődni a MÁV-Startnál, de az – miután azonnali vizsgálatot indított az ügyben – még maga is tájékozódik, így egyelőre nem tudott nyilatkozni. Közölték azonban, hogy a begyűjtött információk alapján még ma közleményt adnak ki.