Az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) az Ukrán Vasúttal az új, TransFER Bécs–Kijev nevű összeköttetéssel összekapcsolja Ukrajnát saját intermodális hálózatával. A TransFER-en keresztül az RCG már a fuvarkapcsolatok széles skáláját kínálja az egész eurázsiai kontinensen. Az RCG a Kijev és Bécs közötti új összeköttetéssel elsőként Budapesten és Lvivben kínálja az első rendszeres intermodális összeköttetést Ukrajna és Közép-Európa számos csomópontja között.

Transport und Logistik Die Stände von ÖBB und RCG auf der Transport und Logistik in München.Pressekonferenz
Vjacseszlav Jeromin, az Ukrán Vasutak igazgatótanácsának tagja, és Andreas Matthä, az ÖBB vezérigazgatója.
Fotó: ÖBB / Heller Falk

 

A vasúti áruszállítás az ellátás szempontjából is lényeges

A Magyarországot is átszelő tranzit pluszbevételt ígér a hazai vasúti pályák két üzemeltetőjének, a budapesti megálló alapján pedig – bár a közlemény nem emeli ki – kézenfekvőnek tűnik, hogy az itteni átrakodás a soroksári BILK terminál forgalmát fogja növelni.

„Nem csak Ukrajna profitál abból, hogy bekerült az ÖBB Rail Cargo Group nemzetközi hálózatába. Egész Európának közelebb kell kerülnie egymáshoz, ami a vasúti áruszállítást illeti. A mostani egy fontos lépés a helyes irányba, a gazdaság, az országok és a környezet szempontjából” – idézi az RCG közleménye az ÖBB vezérigazgatóját, Andreas Matthä-t. 

„Ukrajna nélkülözhetetlen az európai ellátási láncok forráspiacaként – különösen a nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek területén.

Minőségi szállítási termékeken keresztül szeretnénk biztosítani az ország integrációját az európai közlekedési hálózatba, hogy hatékonyan kapcsolódhassunk gyártóinkhoz, valamint fogadó piacainkhoz az európai kikötőkkel és logisztikai csomópontokkal” – mondta az együttműködési megállapodás megszületésekor Vjacseszlav Jeromin, az Ukrán Vasutak igazgatótanácsának tagja, szintén a közlemény szerint. A megállapodást a müncheni Közlekedési és Logisztikai vásáron írták alá a Railfreight.com szerint, ahol az is elhangzott, hogy az új szolgáltatást ez év augusztusában tesztelik.

Ukrajna támogatása – a gazdasági motor működésben tartása

Az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) 2022 márciusa óta intenzíven támogatja Ukrajnát szállítási és logisztikai szolgáltatásokkal. Csak a mezőgazdasági termékek szegmenséből több mint 2 millió tonnát exportáltak – több mint 100 vonatot havonta, és többet, mint bármely más árufuvarozási vállalatnál. Európában.  Az Ukrán Vasúttal (Ukrzaliznicja/UZ) összefogva összeköti Ukrajnát az Európai Unióval és az azon túli területekkel. Ez számos előnnyel jár az ügyfelek számára:

  • Teljes hozzáférés az RCG tengeri, kontinentális és eurázsiai kapcsolataihoz
  • Fuvarozás bármely európai célállomásra – Budapestről és Bécsből indulva
  • Fix menetrend és vonzó tranzitidő
  • Heti indulás mindkét irányba

Európában a normál nyomtávon az RCG egyablakos szolgáltatásként biztosítja majd az ukrán határról a vontatást. További logisztikai szolgáltatásokat is kínál majd például terminálokon, illetve import- és exportvámkezelést. Az ukrán–magyar határig tartó széles nyomtávon a partner Ukrzaliznicja veszi át az irányítást.

A Rail Cargo Group világszerte 18 országban van jelen, ezekben 34 nemzet 5887 logisztikai szakemberét foglalkoztatja. Évente 448 ezer, azaz napi 1230 vonatot indít, ez egy év alatt több mint 88 millió nettó tonna árut szállítását takarja. Előzetes adatai szerint a csoport Ausztria teljes árufuvarozási piacának 27,5 százalékát ellenőrzi. A csoportot a Rail Cargo Austria AG irányítja. Magyarországi leányvállalata, a Rail Cargo Hungária Zrt. 

Az RCG is kerülni kényszerül Magyarországon

Május 7-én siklott ki az osztrák csoport szerelvénye a Nyíregyháza és Záhony közötti vonalon, emiatt a vonatok a szabad kapacitás függvényében a Záhony–Nyíregyháza–Mezőzombor–Miskolc elkerülő útvonalon közlekedhetnek. Az RCG ezzel a kitérővel is fenn tudja tartani a szolgáltatását, bár kisebb vonatokkal és a vártnál kisebb rakományterheléssel – írja a Railfreigth.com. A szaklap kiemeli, hogy a Budapest és Záhony közötti vasútvonal kiemelt jelentőségű, különösen az ukrajnai háború kitörése óta. Az ukrajnai áru egy jelentős része a Csap–Záhony határátkelőn keresztül jut Európába, a vonalon pedig az RCG az egyik meghatározó fuvarozó. Egyedül mezőgazdasági termékből több mint 2 millió tonna került Nyugatra, ez havonta bő 100 vonatot jelent.
A Hír TV a MÁV szóvivőjétől kapott tájékoztatás alapján beszámolt, hogy szerdáig a 35 kocsis tehervonat kilenc kisiklott vagonjából már hetet visszaállítottak a sínekre, a mentés még a hétvége előtt befejeződhet. A teljes helyreállítás azonban tovább tart, mert pótolni kell a széttört betontalpakat, síneket, és a vonat által lehúzott felsővezetékeket. A felborult szerelvényekből halmokban ömlött ki a vasérc, amit Ausztriába szállítottak volna.