A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa és elősegítse a szorosabb képzőművészeti kapcsolatok kiépítését Magyarország és a nyugat-európai államok között. Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra az idén rekordszámú, 96 érvényes pályázat érkezett. Egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a hét döntőst, majd közülük a nyertest, Fusz Mátyást. A hetedik díjat megújult formában adták át, először részesültek pénzbeli jutalomban a győztesen kívül a döntőbe jutott művészek is. Így a győztes 6000 euró összegű díjazásán felül – amelynek felhasználásával az adott művész egy külföldi kiállítást valósít meg – minden, a döntőbe jutó alkotó 1000 euró honoráriumban részesült.

Fusz Mátyás portréfotó és a díjat alapító ír házaspár és a győztes fotója
Fusz Mátyás az elnyert Leopold Bloom Képzőművészeti Díjjal.
Fotó: Simon Zsuzsi

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj zsűrije minden alkalommal változik: olyan nemzetközi szakemberek alkotják, akik jellemzően nemcsak saját országuk művészeti közegére, hanem a globális színtérre is rálátásuk van, a magyar művészeti szcénához azonban nem kötődnek. Az idén a zsűri elnöke Aoife Ruane az írországi Highlanes Galéria, a droghedai és az észak-keleti régió önkormányzati galériájának igazgatója. Tagjai: Adrian Notz, a zürichi ETH AI Center AI + Art iniciatívájának és az Art Encounters Biennale 2023 kurátora, valamint Igor Španjol, aki 1999 óta a Moderna Galerija kurátora és 2019-ben a Velencei Biennálé szlovén pavilonjának kurátora volt. A díjátadót megelőzően a zsűri tagjai műterem-látogatásokon vettek részt, hogy minél teljesebb képet kapjanak a díjra jelölt művészek munkásságáról.

 Fusz Mátyás: My Father was not a Glassmaker (woman), 2022
 Fusz Mátyás: My Father was not a Glassmaker (woman), 2022.
Fotó: Bíró Dávid

A Leopold Bloom Művészeti Alapítvány – Kollár Dalma Eszter művészeti vezető irányításával – 2023-ban megkezdi saját műgyűjteményének építését, amellyel tovább igyekszik támogatni a magyar művészek munkáját, a gyűjtemény jövőbeli utaztatásával pedig külföldi szereplésüket. A döntőbe jutott művészek egy általuk választott műtárgyat önkéntes alapon felajánlhatnak a gyűjtemény számára, emellett az alapítvány elnöksége válogat és szerzeményez műtárgyakat.

Fusz Mátyás 2009-ben festőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, 2021-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen summa cum laude minősítéssel szerzett DLA-fokozatot. Konceptuális, filozófiai és teoretikus alapokon nyugvó művei az esetek többségében szobrok, objektek és installációk formájában öltenek testet, de időnként fotó- és videóműveket is készít. Az utóbbi években a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdése foglalkoztatja.

Fusz Mátyás portréfotó és a díjat alapító ír házaspár és a győztes fotója
Fusz Mátyás és a díjat alapító ír házaspár.
Fotó: Simon Zsuzsi

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj hét döntősének – Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Fusz Mátyás, Hajas Katinka, Trapp Dominika, Vékony Dorottya – munkáiból rendezett kiállítás június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.