BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kell még félteni a forintot

Újabb mélypontra zuhant pénteken a forint, a 318,8-es keresztárfolyamig jutott az euróval szemben. Ennél magasabban legutóbb 2015 januárjában járt, akkor a 321,2-es jegyzésnél tetőzött. A forint mellett a cseh korona és a lengyel zloty is gyengült az euróhoz képest, de a nemzetközi folyamatok a régió legsérülékenyebb devizáját, a forintot érintették a leginkább.

A gyengülés hátterében alapvetően a fejlődő piaci tőkekivonás áll. Az emelkedő amerikai hozamszintek egyre vonzóbbak, emiatt egyre több befektető hagyja ott a régiós piacot, és választja helyette a dollárt. A növekvő kamatemelési várakozások a dollárt is erősítik, ami hagyományosan nem kedvez a fejlődő piaci devizáknak. A forráskivonás pedig vélhetően elérte a részvénypiacokat is, a pesti börze nagyot, több mint 2 százalékot zuhant pénteken, de a teljes régió rosszul teljesített: a varsói, a prágai és a bukaresti parkett is gyengüléssel zárt. A jelenség ugyan nem forintspecifikus, de a hazai körülmények is afelé hatnak, hogy a magyar deviza elveszíti népszerűségét. A régió főbb jegybankjai már szigorítanak, vagy ezt tervezik, miközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szilárdan eltökélt a laza monetáris politika mellett, ráadásul apadni kezdett a folyó fizetési mérleg többlete, ami sokáig támasza volt a kurzusnak.

Nagyobb gyengüléstől azonban vélhetően nem kell félteni a forintot. Elemzők szerint a devizát erős fundamentumok tartják, ráadásul várható, hogy az idén több hitelminősítő is javítja Magyarország adósbesorolását, ami újabb lökést adhat a forintnak. Fontos lesz ugyanakkor a hazai jegybank mai kamatdöntő ülése. Az továbbra sem várható, hogy a monetáris kondíciókon változtatna a monetáris tanács, ugyanakkor lehet, hogy közleményében kifejti álláspontját, s a piacnak üzenve igyekszik meggátolni a forint további gyengülését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.