Nemzetközi gazdaság

Irán ellenszegül az újabb szankcióknak

Jövő szerdától az egész világon érvényes az iráni olajimport tilalma. Elemzők szerint azonban ezután is lehet vásárlója az onnan származó nyersanyagnak.

Alig egy hét múlva kiderül, mi lesz az iráni olajexport sorsa. Jövő szerdán ugyanis az Egyesült Államok hatályon kívül helyezi az Irán nyolc legnagyobb vásárlójának adott átmeneti felmentést, és az iráni olajexport tilalma teljes körűvé válik. Irán alig egy éve még a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) negyedik legnagyobb exportőre volt a napi 3 millió hordót meghaladó kivitelével, ez áprilisra napi egymillió hordó alá esett. A piaci szereplők és az elemzők szerint azonban korántsem biztos, hogy megszűnik az ország teljes nyersanyagkivitele.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője tegnap még magabiztosan nyilatkozott:

az Egyesült Államok törekvései, hogy ellehetetlenítsék országa olajexportját, teljesen haszontalanok. „Annyi olajat fogunk eladni, amennyit csak akarunk.” Piaci elemzők is arra hívták fel a figyelmet, hogy a legnagyobb olajimportőrök – Kína vagy India – nem hagynak fel az iráni nyersanyag vásárlásával.

Teherán már az elmúlt hónapokban is gyakorlatilag titokban, a alatt értékesített a piacon nyersolajat, és könnyen lehet, hogy folytatja ezt a gyakorlatot jövő szerdától is. Kína a világ legnagyobb olajimportőre, és akkora gazdaság, amely képes dacolni az amerikai szankciókkal, szakértők szerint vélhetően nem hagyja ki az olcsó vásárlási lehetőséget. Peking már hivatalosan is tiltakozott az amerikai intézkedések ellen, bár ennek egyelőre nincs következménye.

Forrás: AFP

Az OPEC háza táján is nyugodtan várják a jövő szerdát. A szervezet de facto vezetője, Szaúd-Arábia az elmúlt hetekben többször jelezte: növelik a kitermelést és az exportot, ha hiány ütné fel a fejét a piacon. Tegnap Khalid al-Falih szaúdi energiaminiszter már arról beszélt, hogy ugyan a lehetőség megvan, de nem lesz szükség a növelésre. „Az olajkészletek szerte a világon növekednek az iráni és venezuelai helyzet ellenére is, nem látjuk szükségét semmilyen intézkedésnek.” A kínálat beszűkülése okozta piaci félelem keddre féléves csúcsra, 74,6 dollárra növelte a Brent és 66,5 dollárra a WTI árfolyamát. Tegnap már csak stagnált a jegyzés, mivel az Amerikai Petróleumintézet kedd éjjel nyilvánosságra hozta, hogy a helyi kőolajkészletek a várakozásokat meghaladva, 6,9 millió hordóval nőttek. Az árfolyam stabilizálódását segítette, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség elemzésében közölte:

az olajpiac ellátottsága megfelelő, a globális kitermelés pedig „kényelmes szinteken” van. A két hír miatt a befektetők arra spekulálhatnak, hogy mégsem üti fel a fejét a piaci hiány.

A venezuelai olajexport sorsa is bizonytalan, az amerikai szankciók egyre közelebb sodorják a dél-amerikai államot Oroszországhoz. Piaci forrásokra hivatkozva a Reuters arról számolt be, hogy a venezuelai állami olajvállalat, a PDVSA legalább két vásárlóját is arra kérte: a vételárat az orosz energiakonszernen, a Rosznyeftyen keresztül fizessék ki, így kerülve meg az amerikaiakat. A hírügynökség által megismert dokumentumok szerint a PDVSA szeretné kijátszani az amerikai szankciókat és a hosszú, egy-három hónapos fizetési határidőket, míg a Rosznyefty a fizetések utáni közvetítői díjra pályázik.

Az orosz vállalat, amely Vlagyimir Putyin hivatali idejében tetemes összegeket fektetett be a dél-amerikai országban, hivatalosan is cáfolta az állításokat, a PDVSA pedig nem kommentálta őket.

A világ legnagyobb igazolt olajkészletével rendelkező Venezuela öt éve még majdnem napi 2,5 millió hordónyi olajat adott el a piacon, most ez az infrastrukturális beruházások elmaradása, a szankciók és az anarchiaközeli állapotok miatt már a napi egymillió hordót sem éri el.

A venezuelai és az iráni konfliktus megnehezítheti az OPEC és Oroszország dolgát, amikor a júniusig tartó kitermeléscsökkentési megállapodás meghosszabbításáról tárgyalnak. A június 25–26-i találkozóig ugyanis mindkét ország exportja annyival csökkenhet, hogy az már számottevő változást idéz elő a kínálati oldalon.

OPEC Kőolaj-exportáló Országok Szervezete Irán
Kapcsolódó cikkek