BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét elhalasztották az Arriva IPO-ját

A Deutsche Bahn (DB) elhalasztja nemzetközi személyszállítási leányvállalata, az Arriva részvényeinek tőzsdei bevezetését (IPO) – értesült a Reuters. Az eredetileg az első fél évre tervezett kibocsátás csúsztatásáról a DB szerda esti felügyelőbizottsági ülésén döntöttek, megemlítve egyúttal, hogy az ügylet idei lebonyolítása is nagy kihívás a vasúttársaságnak. Richard Lutz vezérigazgató a kisebbségi részvénypakett piacra dobását tavaly decemberben még 2020 májusára időzítette azzal, hogy a fennmaradó csomagot három éven belül értékesíthetik. Az európai érdekeltségeivel együtt több mint 50 ezer embert foglalkoztató és évi 5 milliárd eurós forgalmú Arriva IPO-ját már 2016 óta tervezik, a befolyó bevételt adósságainak csökkentésére fordítaná az anyavállalat.

Korábban a közvetlen eladás ötlete is felmerült, de a beérkezett ajánlatok – köztük az amerikai Carlyle befektetési csoporté – nem találkoztak az állami társaság elképzeléseivel. Az Arriva korrekt értékelését megnehezíti, hogy nemrég elveszítette az észak-angliai Northern Rail révén birtokolt személyszállítási koncesszióját, és a Brexit miatt a helyközi buszos személyszállításban lévő érdekeltségének jövője sincs garantálva. Ez pedig sok befektetőt óva inthet a részvényvásárlástól.

A DB felügyelőbizottsága egyébként szintén elhalasztotta a döntést arról, hogy költségcsökkentési céllal eladják és visszabéreljék a gyengélkedő teherszállítási üzletág, a DB Cargo mozdonyait és vagonjait. A versenyképesség javítása mellett az adósságrendezés a 2017 óta a DB-t irányító Richard Lutz legfontosabb feladata. A vasúttársaság adóssága már meghaladta a 3 milliárd eurót, ez több mint a fele a tulajdonos által elfogadhatónak tartott szintnek.

Az Arriva

5

milliárd eurós éves bevétellel rendelkezik

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.