BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamatcsökkentéssel erősítik a gazdaságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ismét kamatot csökkentett a kínai jegybank, hogy tovább erősödhessen a gazda­­ság, a járvány okozta gazdasági károk ellenére. Ha elhúzódik a járvány, az még jobban felduzzaszthatja Kínában a már amúgy is elszaladt kétes hitelállományt.

A kínai jegybank (PBoC) újabb kamatcsökkentése csak a sanghaji részvényárakat tudta feltornászni, igaz, a tőzsdeindex ezzel elérte a koronavírus miatt hosszúra nyúlt holdújévi szünet előtti szintet. A befektetők Ázsia-, sőt világszerte óvatosak maradtak, hiszen amíg a járvány tart, és érvényben vannak az óvatossági intézkedések, addig semmilyen gazdaságösztönző lépés nem lehet igazán hatékony, hiszen akit otthon tart a járvány, az alig fogyaszt, nem megy munkába sem, így nem indítja be a gyártósort. „A piacok tettek egy lépést visszafelé, mert a hatóságok nem fognak jelentős gazdaságösztönzésbe, amíg nem teljesen biztosak benne, hogy megállították a vírust” – idézte a Reuters Jeffery Darbyt, a Jefferies hongkongi részvénystratégáját.

A PBoC 10 bázisponttal, 4,05 százalékra csökkentette irányadó kamatát, az egyéves hitelrátát, az ötévest pedig 5 bázisponttal, 4,75 százalékra mérsékelte. A kamatcsökkentés, amely arra szolgált, hogy olcsóbb finanszírozást pumpáljon a gazdaságba, nem volt meglepő, de a kínai szárazföldön kedvezően reagáltak a részvények. Ázsia-szerte, Hongkongot is beleértve, inkább estek a részvényárak, és a befektetők a dollárt vásárolták az olyan devizák ellenében, mint az ausztrál dollár és az indiai rúpia. A dollárindex, amely a zöldhasú erejét mutatja egy devizakosár ellenében, 2017 óta először közelítette meg a száz pontot. A hagyományos menedékeszköz, az arany árfolyama hétéves csúcsára ért.

Február elejétől a koronavírus-járvány sújtotta vállalatokat a kínai jegybank egy külön program keretében olcsó hitelekkel segíti. Januárban már amúgy is 12,1 százalékkal bővült a kihelyezett új hitelek értéke, ebben a hónapban újabb erős növekedés várható, és ha elhúzódik a járvány, a jegybank tovább csökkentheti a kamatait – írta Iris Pang, az ING kínai befolyási övezettel foglalkozó közgazdásza. Ha a járvány véget ér, a kormány és a bank széles körű gazdaságösztönzésbe foghat – tette hozzá.

A járvány aggasztó mellékterméke, hogy a hitelek bővülésével nő a kétes kölcsönök volumene. A majdnem másfél milliárdos népességű Kína pénzintézeti rendszere szövevényes, nehezen átlátható, de az bizonyos, hogy a gazdasági növekedés lassulásával párhuzamosan megugrott a problémás hitelek száma. A koronavírus további lassulást és visszafizetési nehézségeket okozhat. A Standard & Poor’s hitelminősítő arra figyelmeztetett, hogy ha elhúzódik a járvány, a kétes hitelek állománya akár 7700 milliárd jüannal (1100 milliárd dollárral) duzzadhat Kínában. Ha a járvány nem tetőzik áprilisig, Kína gazdasági növekedése az S&P becslése szerint az idén 4,4 százalékra lassulhat a tavalyi 6,1 százalékról. Ez utóbbi az elmúlt három évtized legrosszabb értéke volt.

Dél-Korea és Irán is felkerült a térképre

Kínában csaknem 75 ezer regisztrált megbetegedést okozott a koronavírus, és 2118-an haltak meg. Az új megbetegedések és a halálesetek száma mintha a járvány terjedésének lassulását mutatná. Ez azonban nem nyugtatta meg a befektetőket, hiszen a kínai hatóságok ismét megváltoztatták a számolás módszertanát, ami kételyeket ébreszt a statisztika megbízhatóságát illetően. Rossz hír, hogy a kór az első halálos áldozatát szedte Dél-Koreában, Iránból pedig, ahol már ketten meghaltak, újabb eseteket jelentettek. Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem hirdetett világjárványt, de fennáll a veszélye, hogy előbb-utóbb rákényszerül erre. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.