Nemzetközi gazdaság

Megérkeztek az utolsó mohikánok

A Jeep hallani sem akar arról, hogy kvázi terepjárókat gyártson, a Trailhawk verziókat például egészen extrém erőpróbákra is felkészítették. Vajon az ős-Jeepek stílusát idéző kis Renegade vagy a nagyobb Compass állja jobban a sarat?

A zoknak való ez a modell, akik nem dísznek vesznek terepjárót, hanem ki is tudják és akarják használni a képességeit. A Jeepnél a Trailhawk utónevet kapta a kemény vonalat hangsúlyozó csomag, amely a kiskategóriás szabadidő-autók közé sorolható Renegade-hez és a kompakt Compasshoz is elérhető. Bár a Renegade hosszúsága alig haladja meg a 4,2 métert, dobozszerű formájával, kerek fényszóróival rögtön Jeepként azonosítható, míg a 4,4 méteres Compass egy másik koncepció szülötte. Kevésbé karakteres és persze ezáltal emészthetőbb is a külseje, de ha nem lenne az orrán a hétlyukas hűtőmaszk, bizony nehéz lenne róla megmondani, hogy az amerikai márka terméke. Persze az már első blikkre is látszik, hogy nem plázába járáshoz találták ki a Trailhawk verziókat: 21 centis hasmagasságukkal, fekete márkajelzésükkel és szintén fekete gépháztetőbetéteikkel jobban mutatnak a bozótosban.

A modellek platformja mellett lényegében a hajtásláncuk is azonos, a Fiattól származó, 2,0 literes, 170 lóerős dízelmotor ereje a ZF-től vásárolt kilencgangos, automatikus váltón keresztül jut el a kerekekhez. Alapvetően a vezérlés önműködően osztja el a nyomatékot az első és a hátsó tengelyek között, hátra csak akkor küld hajtást, ha tapadásvesztés lenne elöl, de ha szükség van rá, fixre (50:50) is tudunk kapcsolni. A Trailhawkok igazi erőssége azonban abban rejlik, hogy Low fokozatban 20:1-hez tudják redukálni a kúszási sebességet, vagyis – mint a felezők esetében – kis sebességhez nagy vonóerő társul. Mivel a Renegade és a Compass modellekben nincs mechanikus differenciálzár, a rendszer a kerekek fékezgetésével igyekszik tapadást találni csúszós felületen, de bámulatos, hogy ennek ellenére milyen helyeken is el tud menni. Dagonyáztunk sárban, és megnéztük, mikor ér véget a tudás homokban, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az eltérő hosszúság és tengelytáv ellenére szinte ugyanúgy viselkednek, a Renegade csak egy hajszálnyival mozog ügyesebben. Ebben nyilván nemcsak az azonos hajtáslánc játszik szerepet, hanem a megegyező terepszögek is (az első 30, a hátsó 24 fok). A boldoguláshoz szükség van a 21 centis hasmagasságra is, ami komoly érték, hiszen például a bázis-Renagade-nél 166 milliméterre van a kocsi alja a talajtól. A Trailhawk verziók másik ismérve, hogy a Selec-Terrain üzemmódválasztó az Auto, Hó, Homok és Sár funkciók mellett egy Szikla programmal egészül ki. Természetesen lejtmenetvezérlő is van, de a műszerfalon nyomon követhetjük a váltóolaj hőmérsékletét, és a karosszéria hosszanti és keresztirányú dőléséről is tájékozódhatunk. Az sem mellékes, hogy a Renegade- és Compass-kínálatból csak a Trailhawkok kapnak teljes értékű pótkereket.

Joggal merül fel a kérdés, hogy épített úton miként muzsikálnak. Nos, a futóművön lehet érezni a lágy hangolást, nyilván egy feszes német SUV-val gyorsabban lehet kanyarodni, ugyanakkor a Jeepekkel – főleg a Renegade-del – a fekvőrendőrökön szinte lassítás nélkül is át lehet menni. Egyszóval kényelmesek. Az egyetlen, ami zavaró, az a hangszigetelés, pontosabban annak a hiánya. Bemelegedve is mindig hallható a 2,0 literes dízel, és a gördülési zaj sem elhanyagolható még az ezen a területen jobban teljesítő Compassnál sem. A 170 lóerős teljesítmény miatt persze nem meglepő, hogy megfelelők az erőtartalékok, de a kényelmes suhanás jobban passzol a Trailhawkokhoz. A kilencgangos automata egyébként finoman, de nem igazán jó ütemben kapcsolgat – ennyi fokozattal és 350 newtonméteres nyomatékkal meglepően sokáig pörgeti a motort.

A helykínálat terén mindkét típus túlmutat saját szegmensén, a Renegade-nél csupán a 351 literes csomagtartó árnyékolja be a képet. A Compass meg egyenesen óriási belül, nem is tudnék mondani még egy 4,4 méteres autót, amelyben egy 190 centis vezető mögött egy ugyanekkora utas elfér úgy, hogy bőven marad hely a térde előtt. Az ülések formázottsága inkább csak átlagos, de az ideális pozíciót könnyű eltalálni, a kormány mindkét típusban széles tartományban állítható.

Ami az anyagiakat illeti, vegyes érzéseink lehetnek. Ha meglátjuk a Renegade 10,1 millió forintos, illetve a Compass 12,7 millió forintos árcéduláját, joggal gondoljuk, hogy ekkora méretű szabadidő-autókért ez nem kevés. Persze tömegmodellek nem lesznek a Trailhawkokból, de nyilvánvalóan nem is ez a Jeep célja, sokkal inkább életben tartani azt, amiből idestova nyolcvan évvel ezelőtt az egész sztori elindult.

Sárgában a Renegade, pirosban a Compass pompázik – terepen az eltérő hosszúság és tengelytáv ellenére szinte ugyanúgy viselkedik a két Jeep

A Jeepek nem olcsók, ezért is várnánk valamivel nívósabb belsőt és hatékonyabb hangszigetelést. Ugyanakkor méretükhöz képest a helykínálat terén jól teljesítenek, és bizony a Trailhawk kivitelek olyan helyen is elboldogulnak, ahol egy városi SUV nem bírná a kiképzést.

 

Jeep Auto-Motor
Ezek is érdekelhetik