Elfelezte a céltartalékképzés a bankprofitokat
Hasonlóan alakult az üzleti negyedév a tegnap jelentő amerikai bankoknál: ugyan a kereskedési üzletágak a piaci volatilitás miatt eredményesek voltak, de a várhatóan bedőlő hitelek miatt végrehajtott céltartalékképzés megfelezte a profitot.
Már a járvány utáni időszakra készül a Bank of America: 3,6 milliárd dollárt helyezett át céltartalékba a profit terhére. A negyedéves nyereség ezzel több mint 45 százalékot zuhant: négymilliárd dollár a megelőző három hónap hétmilliárd dollárja után. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 40 centre esett, ami a megelőző negyedévi 74 centes EPS után súlyos csapás a részvényeseknek.
A teljes nettó árbevétel viszont 22,8 milliárd dollár lett a megelőző negyedév 22,3 milliárd dollárja után, ami egyedül a kereskedési üzletágnak köszönhető: az innen származó bevétel 33 százalékkal (1,5 milliárd dollárral) nőtt a magas piaci volatilitásnak betudhatóan. A fix hozamú befektetéseken 2,7 milliárd dollár bevételt ért el a bank, a részvényeken pedig 1,7 milliárdot. A nettó kamatbevétel azonban jókora nyomás alá kerül amiatt, hogy a Fed zéróra vágta az irányadó kamatot. Vélhetően a rossz kilátások és a nagy tartalékképzés miatt a vállalat jegyzése bő 7 százalékot esett piacnyitás után.
A Goldman Sachs (GS) profitja is hasonló mértékben, 46 százalékot esett, mivel a járvány gyakorlatilag elmosta a nyereség nagy részét a legtöbb üzletágban. A bank nettó profitja 1,2 milliárd dolláros lett, 3,11 dollár részvényenként, kissé a 3,35-os elemzői várakozás alatt. A kereskedési üzletág a GS-nél is jól szerepelt, 8,7 milliárd dolláros bevételt értek el a 7,9-es várakozással szemben. A fix hozamú eszközökön 2,97 milliárd dolláros bevétel keletkezett, ami az elmúlt öt év legjobb adata ezen a területen, a részvénykereskedési üzletág pedig 2,2 milliárd dollárt termelt, ami a második legmagasabb az elmúlt fél évtizedben.
A bank 937 millió dollárt tett félre a hitelek miatt várható veszteség fedezésére. Azért csak ennyit, mert nincs akkora kitettsége a hitelezés felé, mint az átlagos Wall Street-i konkurenciának. Emiatt is lehet, hogy a Goldman árfolyama csak mérsékelten, fél százalékkal gyengült a reggeli kereskedésben.
A Citigroup viszont alaposan rávert a várakozásokra. A teljes bevétel 20,7 milliárd dollárra rúgott a 19 milliárdos becsléssel szemben, az EPS pedig 1,05 dollár lett, felülmúlva az 1,04-os várakozást. A Citi is a kereskedési üzletágból élt: 12 százalékos volt a bevételnövekedés az előző negyedévhez képest. A kötvénypiaci részleg bevétele csaknem ötmilliárd dollárra rúgott, a részvénypiaci ág pedig 1,2 milliárd dollárt ért el. A negyedéves profit csak 2,52 milliárd dolláros lett, ami éves alapon 46 százalékos visszaesés: csaknem ötmilliárd dollárral több forrást rakott félre a bank, mint 2019 első negyedévében. A kereskedők nem díjazták az óvintézkedéseket, a Citi jegyzése bő 4 százalékos mínuszban volt nem sokkal a piacnyitás után.
A Citigroup
20,7
milliárd dollár negyedéves bevételt ért el

