Nemzetközi gazdaság

Drágulhat a kávé

Az áremelkedés hatását egyelőre a több hónapos szerződések mérséklik, de az évszázad aszálya Brazíliában és az erőszak fellángolása Kolumbiában ahhoz vezethet, hogy hamarosan a fogyasztók is szembesülhetnek a drágulással.

Négy és fél éves csúcsra került júniusra az arabica kávé ára a new yorki árutőzsdén, miután rendkívül súlyos aszály tombolt Brazíliában az év első felében, ami négy év óta először ahhoz vezetett, hogy a termelés elmaradt a kereslettől – írja a Financial Times.

Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az olaj után az árupiacok második legnagyobb forgalmú termék ára fontonként (kb. 45 deka) 1,70 dollárig kúszott fel, ami 70 százalékkal magasabb a tavalyinál és noha azóta 1,5 dollárig mérséklődött, ez még mindig meghaladja a tavalyi értéket.

A drágulás hátterében a Brazíliát sújtó aszály állhat, ami a globális kávétermelés csaknem negyedét ország termelését jelentősen visszavetette. Ugyanakkor mindezt mérsékelheti a tavalyi rekordtermésből megmaradt készletek mennyisége Carlos Mera, a Rabobank elemzője szerint.

A kávépörkölők és felvásárlók az árak volatilitásának kivédése érdekében 3-9 hónapra előre szokták megkötni szerződéseiket, ami miatt az áremelkedés hatása is csak később jelentkezhet a fogyasztóknál, amit a kiskereskedelmi kávéárak stabilitása is jelzett Európában az idei első félévben. Azonban a szerződések kifutásával ez gyorsan változhat, a Tschibo például már emelte is kávéi árát fontonként 0,5 és 1 euró közötti értékkel.

A kávézókban ráadásul a bérek és egyéb költségek is emelkednek az újranyitás eredményeként, ugyanakkor az is igaz, hogy az ott vásárolt kávénak csupán töredékét adja magának a kávénak az ára, a költségek nagy részét a bérek és a bérleti díj teszi ki.

Komoly problémák okozhatnak azonban a logisztikai problémák is mint például a konténer és hajóhiány, mely az egész világgazdaságot érinti. További gondokhoz vezethet a Kolumbiában fellángoló erőszak, mely májusban véres kormányellenes tüntetésekben csúcsosodott ki, amik egy időre az exportot is leállították, majd június végén az elnököt szállító helikoptert is lövések érték.

Ugyanakkor a kereslet továbbra is kérdés, a Nesspresso például 2022-ig nem várja, hogy az irodai kereslet eléri a járvány előtti szintet és erre hivatkozva egyelőre nem is emelt az árain.

arabica kávé kávépiac kávé
Kapcsolódó cikkek