BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább mélyült az infláció a szomszédban

Júniusban tovább gyorsult a román éves infláció és elérte a 3,9 százalékot, miután májusban 3,8 százalékot jegyeztek az előző év azonos időszakához képest.

Bár Románia gazdasága soha nem látott mértékben erősödhet, a fogyasztói árakról ez egyáltalán nem tükrőzödik vissza. Tavaly júniushoz képest a nem élelmiszerek drágultak leginkább, ezek 5,71 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások ára 2,66 százalékkal emelkedett, míg az élelmiszerek fogyasztói árindexe 2,17 százalék volt.

Fotó: Shutterstock

2020 év végéhez képest a fogyasztói árak 3,4 százalékkal emelkedtek. Májushoz képest az inflációs ráta 0,27 százalék volt, miután a nem élelmiszerek 0,3 százalékkal, az élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyformán 0,2 százalékkal drágultak.

A román jegybank az idén év végén 4,1 százalékos inflációra számít, miután májusban 0,7 százalékponttal újból felfelé módosította  a prognózisát.

Előzőleg március közepén is 0,9 százalékponttal emelte az idei várakozását az eredetileg prognosztizált 2,5 százalékhoz képest.

A jegybank előrejelzése szerint a fogyasztói árindex 2022-ben várhatóan 3 százalékra mérséklődik.

A jegybanki alapkamat a történelmi mélypontnak számító 1,25 százalékon áll Romániában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.