Az év első fele és a bitcoin már-már szappanoperába illően kiszámíthatatlan kapcsolatáról szólt, miközben sokan már a lehetséges trónkövetelőt látták az ethereumban. Az árfolyam közben rég nem látott mélységekben is kirándult egyet. Az uralkodóváltás azonban nem következett be a kriptopiacon.

Fotó: Shutterstock

Sőt, a egyenesen új életszakaszba lépett azáltal, hogy hivatalos fizetőeszközzé vált egy teljes országban. A pubertáskor azonban messze nem volt zökkenőmentes, az úttörő El Salvadorban olyannyira megosztó volt ez a lépés, hogy tüntetéssorozatot eredményezett.

A kezdeti szárnypróbálgatások után azonban helyreállni látszik az új rend a közép-amerikai országban. Ráadásul az árfolyam is magához tért, újra a korábbi magasságokat ostromolja, annak ellenére, hogy a kínai Evergrande vállalat körüli bizonytalanságok a kriptopiacokat is megráncigálták.

A bitcoin most egy újabb nagy lépést tett előre azzal, hogy már a közösségi médiában is egyre erősebb a jelenléte.

Nyilván a Diem néven saját kriptodevizáján dolgozó Facebook egyelőre nem a bitcoinban gondolkodik, de a szintén nagy globális eléréssel rendelkező Twitter már elfogadja a továbbra is piacvezető kriptopénzt.

A CNBC beszámolója szerint a Twitter lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kedvenc előadóiknak, szereplőiknek az oldalon belül adott „borravalókat”, adományok bitcoinben fizessék ki.

Magát a funkciót nemrég vezette be a Twitter, május óta működik tesztjelleggel az a lehetőség, hogy a tartalmat előállító felhasználók támogatást kapjanak követőiktől. Eddig csak a hagyományosabb, ismertebb fizetési szolgáltatások (PayPal, Square Cash) segítségéve volt erre lehetőség, ezentúl már bitcoinban is küldhető lesz a támogatás. A héten az összes Apple-felhasználó számára elérhető lesz a funkció, és pár héten belül ugyanezt az Androidosok is megkapják majd.

Fotó: Shutterstock

Nem meglepő a Twitter lépése sem, Jack Dorsey vezérigazgató ugyanis a kriptovaluták egyik leghangosabb támogatója, ami nem is rejt véka alá. Korábbi tweetjeiből kiderül, hogy nemcsak vásárolt már bitcoint, de a bányászatában is kipróbálta magát.

A közösségi oldal ráadásul már tesztel egy olyan funkciót, amelynek segítségével a felhasználók digitális eszközökből álló gyűjteményüket is megoszthatják.

Szintén tovább fejlesztené az oldal a Spaces funkciót is, amely egy olyan eszköz, amelynek segítségével csak hanggal működő virtuális szobákban beszélhetnek egymással.

A bitcoin jövője ha nem is kikövezett, mindenesetre ígéretes. Az Egyesült Arab Emírségek pénzügyi szabályozója ugyanis zöld lámpát adott a kriptoeszközöknek – írta meg a Reuters. Ennek értelmében az arab országban engedélyezik a kriptók kereskedelmét, így hamarosan a bitcoin új piacokon próbálhat meg sikert aratni.