Az ellátás láncok globális problémái még számos hónapon át tarthatnak, míg a hajózási cég áthidalják a kereslet és a kínálat közötti szakadékot – mondta a Financial Times Afrika csúcsán Ngozi Okonjo-Iweala, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) főigazgatója.

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

A WTO vezetője szerint a járvány kapcsán eszközölt több ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítési programok hajtják a fogyasztók keresletét, miközben a cégek igyekeznek a nehezen pótolható készleteket felhalmozni. A különböző gazdasági vezetők körében némi pánikot is tapasztalt az ellátási láncok szakadása kapcsán, miközben a tengeri szállítók nem számítottak ennyire erőteljes fellendülésre, így számos konténert hátrahagytak, nem mindig a megfelelő helyszíneken.

A helyzet a karácsonyi időszakban sem fog javulni a főigazgató szerint, ugyanakkor az oltottság terén tapasztalható különbségek hatására a problémák hatványozottan érvényesülnek. Míg a gazdag országok lakosságuk többségének beoltásával és gazdaságélénkítéssel voltak képesek reagálni a járvány okozta gazdasági válságra, addig a szegény országok sem a fiskális mozgástérrel sem oltóanyagokkal nem rendelkeznek.

Miközben a gazdag országok több százmillió vakcinát ígértek, ezek az ígéretek nem hozták ezen oltóanyagok tényleges szétosztását is. Ugyanakkor Okonjo-Iweala szerint a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborúról és a szétválásáról szóló aggodalmak eltúlzottak. Noha a retorika terén valóban észrevehető ez a különválás, de a kereskedelmi tények nem ezt sugallják.

A az és Kína között is erőteljes és ha lenne is akart ezen különválásra, valójában erre nincs olyan mértékben lehetőség, mint azt egyes országok szeretnék. A rendkívül komplikált ellátási láncok lazítása nem egyszerű feladat.

A főigazgató reményét fejezte ki, hogy az 54 országot tömörítő Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Övezet, mely idén lépett életbe, képes lehet a kontinens ipari és kereskedelmi potenciáljának átalakítására. Afrika csupán a világkereskedelem 4 százalékát adja, aminek a nagy része a kontinensen kívülre irányul és elsősorban feldolgozatlan termékeken alapul.

Noha a szabadkereskedelmi övezet a szabályozás terén további fejlesztéseket igényel, akárcsak az országokon átnyúló infrastruktúra, az 1,3 milliárd embert magában foglaló egységes piac visszafordíthatja évtizedek ipartalanítását.