A gazdaság további támogatását, legalább 90 milliárd dollárnak megfelelő összegű pótlólagos költségvetést várnak a Reuters felmérése szerint a japán nagyvállalatok vezetői Kisida Fumio kormányfőtől, aki a múlt hónapban vette át a kabinet irányítását, csütörtökön feloszlatta a parlamentet, így október 31-én megtarthatják az új választásokat. 

Fotó: TORU HANAI / AFP

A döntéshozók nyilatkozatai alapján a reményeik nem megalapozatlanok. Maga Kisida is a korábbi gazdaság- és ösztönzőpolitikai folytatását ígéri, a Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsának egyik tagja pedig szintén arról beszélt, hogy a jegybanknak még akkor is fenn kell tartania a masszív stimulust, amikor a gazdaság már talpra állt a koronavírus-járvány okozta válságból. Nogucsi Aszahi csütörtöki beszédében optimistán nyilatkozott a gazdaság kilátásairól, szerinte a jövő év elején már világosabb lesz a kép, de arra kevés az esély, hogy a bérek és az olyan mértékben emelkedne a szigetországban, mint a többi fejlett ipari államban. 

Fotó: MAURO UJETTO / AFP

Ennek eredményeképpen a BoJ számára a lazítás nem opció, mint a többi jegybank esetében

– hangsúlyozta, éppen ellenkezőleg: növelni kényszerülhet az ösztönzéseket, amennyiben a gazdaság talpra állása következtében nem emelkednek a bérek, és nem jön létre annyi munkahely, mint amennyit vártak. Véleménye szerint elképzelhető az is, hogy a jegybanknak „nem lesz más választása”, mint meghosszabbítani a hitelmentő programot, amely elméletileg márciusban jár le, hacsak addigra nem válik világossá, hogy a gazdasági tevékenység visszatér a járvány előtti szintre.

Fotó: STR / AFP

Újabb gazdaságélénkítő csomagot szorgalmaz az Abe Sinzó korábbi kormányfőről elnevezett gazdaságpolitika, az „Abenomics” kidolgozója, a kormánypárt egyik magas rangú vezetője is. Jamamoto Kozo szerint a világjárvány hatásainak enyhítésére további legalább 32-33 ezer milliárd jenes (egy jen 2,73 forint) pótlólagos összeget kell a kabinetnek fordítania, hogy betömjék a japán kibocsátási rést és elérjék a központi bank kétszázalékos inflációs célját, amelyet jelenleg még meg sem közelítenek.

A csomagot nagy mennyiségű, hosszú távú államkötvények kibocsátásával lehet finanszírozni, amelyet a központi bank agresszívan megvásárolhatna

– idézte a CNBC Jamamotót. Az „Abenomics” masszív monetáris és fiskális ösztönzők, illetve növekedési stratégia keveréke volt, amelyet 2013-ban dolgoztak ki, hogy kivezessék az országot a stagnálásból. Kisida hajlandó „több tízezer milliárd jenes” további ösztönzésre, hogy újraélessze a világ harmadik legnagyobb gazdaságát, ám az ország már így is a leginkább eladósodott a legfejlettebb ipari országok között: a hitelállománya az éves duplája.