A bolti árakra is hatással van a munkaerőhiány, a szállítás akadozása, drágulása, az alkatrészhiány miatti áruhiány. A statisztika külön számolja azt is, hogy a boltosok világában miként alakulnak az árak. Az inflációs kosárban például a vendéglátás is benne van az élelmiszerek sorában, de a boltosstatisztikából ezt kiszedik.

El is tér egymástól a drágulás mértéke a különféle értékesítési csatornákban, szolgáltatásokban is – most a boltosvilág drágulását vettük górcső alá.

Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Azt már tudjuk, hogy szeptemberben az étolaj 33, a dohányáru 18, a járműüzemanyag 22 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, az 5,5 százalékos mellett. 

A bolt a legnagyobb szelete a családi költekezésnek, az árak pedig a termékek összetétele miatt jobban emelkednek az átlagos inflációnál. Nem is kicsit, hiszen az ütemkülönbség a legutóbbi boltosstatisztika alapján 2 százalék, a boltosdrágulás pedig 7,5 százalék volt szeptemberben. 

És azóta tovább emelkedtek az árak az üzletekben, döntően a beszerzés költségeinek emelkedése miatt:

Fotó: VG

Lehet, hogy az árak miatt is jobb egyedül menni vásárolni, bevásárlólistával és otthon megszabott árakkal (hacsak útközben nem változik az árcédula, nem is lehet nagy baj).

Üzemanyagból, ahol a leghúzósabb volt a drágulás a boltoskörben, 8,4 százalékkal többet tankoltunk még szeptemberben mennyiségben, literben számolva.

Ez egyébként a 2019-es szint környékét jelenti. A kutaknál ugyan több mint ötödével drágult a benzin, gázolaj, de úgy tűnik, hogy közlekedni muszáj. (Szeptemberben még csak 450-460 forint környékén jártak az üzemanyagárak.) Majd meglátjuk, mi lesz az 500 forint feletti áraknál. Az élelmiszer notórius dráguló, csúsznak itt is felfelé az árak az üzletekben. De tegyük hozzá, a boltos is drágábban tudja csak beszerezni.

A ruházati piac ősz elején még nem éreztette a vásárlóval a költségemelkedéseit, nem is nagyon teheti, hiszen a nagy zuhanás után még mindig nem kapaszkodott ki a gödörből, kellettek az akciók is. 

Na de a bútorok, műszaki cikkek zöme messzebbről, többjük a tengeren túlról érkezik, látszik is az árakon a hajózás, a konténerek drágulása és az alkatrészhiány is.

És a webáruházaknál is van drágulás, ami az átlaghoz képest csekélynek is tűnhet, de régebben ennyi sem volt. A sok akció láttán pedig sok mindenre gondolhat a kedves vásárló, csak arra nem, hogy a webáruházi portéka is drágább. És az akció árengedményét valahol vissza kell adni:

Fotó: VG