BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés lesz a kisgyermekeknek a két oltás

A Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának tesztje során kiderült: a legkisebb gyermekeknél nem lesz elég a két dózis. A kiábrándító vizsgálati eredmények miatt a korosztály tagjai a vártnál jóval később szerezhetnek védettséget a kórokozóval szemben.

Nem várt akadályba ütközött az amerikai Pfizer és a német BioNTech által fejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai vizsgálata – írja a Bloomberg. A gyógyszergyártók egy ideje már tesztelik, hogyan hat a legkisebb – hat hónapnál idősebb, de négy évnél fiatalabb – gyermekeknél az oltóanyaguk; az első eredményeket pénteken hozták nyilvánosságra. Ezekből kiderül: elölről kell kezdeni a vizsgálatokat, mert a nagyobb gyerekeknél, illetve a felnőtteknél is alkalmazott 

két dózisnyi oltóanyag a kisgyermekeknél nem váltott ki megfelelő immunválaszt.

A Pfizer/BioNTech most a harmadik oltással kísérletezik, amelyet legkorábban két hónappal a második után adnának be a gyermekeknek. Azt mondják, az általuk fejlesztett mRNS-vakcina használata a kisgyermekeknél sem jár biztonsági kockázattal. De a két oltás nem nyújt megfelelő védettséget a korosztály tagjai számára.

Fotó: DAVIDE PISCHETTOLA / AFP

A vizsgálati eredmények borítják az amerikai vállalat tervét, hogy még az év vége előtt, de legkésőbb jövő év elején a négy év alatti gyermekek számára is engedélyezteti az oltóanyagát. Jelen állás szerint az újragondolt kísérleteknek legkorábban jövő év közepén lehet eredménye, az engedélyezés csak ezután kezdődhet. A klinikai tesztek módosítását az európai (EMA) és az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) is támogatja. Utóbbi egyébként csütörtökön kapta kézhez a Pfizer beadványát, amelyben a gyógyszergyártó a 12-15 éves korosztály számára megadott vészhelyzeti engedély kiterjesztését kéri. Ebben azt írják, hogy a vakcinájuk négy hónappal a második oltás után is 100 százalékos védelmet nyújt a Covid-19-cel szemben. Az FDA már augusztusban végső felhasználási engedélyt adott a Comirnaty vakcinára a 16 évnél idősebb korosztály körében.

Megérkeztek Magyarországra a gyermekek oltására alkalmas vakcinák

Az 5-11 év közötti gyermekek immunizálása szerdán kezdődik, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát.

Míg a felnőttek és a tizenévesek dózisonként 30 mikrogramm oltóanyagot kaptak, az 5-11 éveseket ennél kisebb, 10 mikrogrammnyi adagokkal oltották be. A legkisebb korosztálynak adott kísérleti dózist tovább csökkentette a Pfizer; nekik mindössze 3 mikrogrammnyi oltóanyagot fecskendeznek a karjukba injekciónként. A tervek szerint a harmadik oltásnál sem növelik a hatóanyag mennyiségét, az is 3 mikrogramm lesz. 

A kisgyermekek beoltásához szükséges klinikai tesztekkel párhuzamosan a Pfizer/BioNTech egy másik vizsgálatot is indított az omikron nevű variáns megjelenése óta. Mivel az egészségügyi frontvonalról beérkezett első, klinikai tesztek során még meg nem erősített adatok szerint a két dózisnyi mRNS-vakcina nem ad megfelelő védettséget a koronavírus új mutációja ellen, most azt vizsgálják, a harmadik oltás kellőképpen megerősíti-e a szervezet immunválaszát a vírussal szemben.

Fotó: NurPhoto

Az 5-12 éves korosztály tagjainak egy 10 mikrogrammos harmadik adagot adnak be a tesztek során, a tinédzsereknél pedig azt vizsgálják, elég lehet-e a 10 mikrogrammos dózis, vagy náluk is szükség van a felnőtteknél alkalmazott 30 mikrogrammos harmadik oltásra. A kísérletek alapján valószínűsíthető, hogy 

az omikron megjelenése alapjaiban írja felül az oltási menetrendet, és minden korosztályban szükségessé teszi a három oltás felvételét.

A Pfizer igazgatója szerint az sem elképzelhetetlen, hogy évente szükség lesz emlékeztető oltásokra.

Aggasztó eredmények jöttek ki a Pfizer vakcinájáról

Úgy tűnik, kevésbé hatásos a Pfizer vakcinája az omikronnal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.