A világ ötödik legnagyobb gazdasága az előző havinál és a várakozásoknál is sokkal nagyobb mértékben nőtt novemberben. A statisztikai hivatal (ONS) pénteki közlése szerint a 0,9 százalékkal bővült az előző havi 0,2 százalék után, míg elemzők 0,4 százalékra számítottak. A novemberrel zárult három hónapban a GDP reálértéken 1,1 százalékkal nőtt. A bővülés mértéke egyúttal azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság gazdasága túllépte a járvány előtti szintet, a GDP 0,7 százalékkal nagyobb a 2020. februárinál. Vagyis utolérték a többi fejlett gazdaságot, ahol ez már korábban megtörtént.

Csodálatos látni, hogy a gazdaság novemberben visszatért a járvány előtti szintre

– reagált az adatra Rishi Sunak pénzügyminiszter. A brit gazdaság 2020-ban kilenc százalékkal zsugorodott, ami az egyik legsúlyosabb visszaesés volt a fejlett országok között.

Fotó: ADRIAN DENNIS

Az eufóriát azonban beárnyékolja, hogy a koronavírus omikron variánsa decemberben visszafogta a további növekedést, és ez a hatás még januárra is áthúzódott. A vállalatok a járványhullám miatt súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, és a fogyasztók is visszafogottabban költekeznek. Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza arra számít, hogy a GDP decemberben mintegy 0,6 százalékkal, januárban pedig újabb 0,3 százalékkal csökken havi összevetésben. Az omikron okozta fertőzési hullám azonban a jelek szerint már elérte a csúcspontját, így a kormány várhatóan nem hosszabbítja meg a hónap végén a korlátozásokat, és februártól újra fellendülhet a gazdaság. Ez pedig azt is jelenti, hogy a Bank of England megkezdheti az idén az alapkamat emelését.

Fotó: JUSTIN TALLIS

Az azonban a következő hónapokban is kihívásokat jelent gazdasági szempontból. Az előrejelzések szerint az árindex áprilisra elérheti vagy akár meg is haladhatja a három évtizedes csúcsot jelentő hat százalékot, az energiaár-sapka ugyanis abban a hónapban a becslések szerint 51 százalékkal nő majd, ami egy átlagos háztartás számára évi 660 fontos többletkiadást jelent, és emelkedik a társadalombiztosítási járulék is. (Egy font 425,21 forint). A pörgő infláció és az ellátási láncok állandósulni látszó zavarai miatt a gazdasági kilátások az év nagy részében nyomás alatt maradnak, figyelmeztetett Suren Thiru, a Brit Kereskedelmi Kamara vezető közgazdásza.

Fotó: RASID NECATI ASLIM

A meglepően jó pénteki GDP-adatra a font is azonnal reagált, 0,2 százalékkal erősödött a gyengélkedő dollárral és 0,1 százalékkal az euróval szemben. A befektetők azonban a gazdasági mellett a politikai hatásokat, így egy esetleges kormányfő-váltás következményeit is próbálják beárazni. Boris Johnson tekintélyét botrányok sorozata tépázta meg az utóbbi időben, és egyre többen követelik a lemondását. Holger Schmieding, a Berenberg közgazdásza szerint egy konzervatív beállítottságú utód – a két leginkább esélyesként emlegetett Sunak vagy Lizz Truss külügyminiszter – nagy vonalakban követné ugyan Johnson politikáját, csak éppen „sokkal kevésbé kiszámíthatatlan módon”.

A nyugodtabb hozzáállás pedig jó hatással lenne a brit piacokra és a hazai befektetésekre is

– mondta a szakértő a Reutersnek. Ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy a hatalma megőrzési érdekében a miniszterelnök esetleg a korábbinál is keményebb vonalat képvisel majd az Európai Unióval szemben az északír protokoll ügyében, amelynek a tárgyalásai hamarosan kezdődnek. A kétoldalú viszonynak nem használ, hogy a szintén pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint a brit importot illetően novemberben már az egymást követő 11. hónapban maradt el az EU a blokkon kívüli országoktól, vagyis az Egyesült Királyság már elsősorban nem a 27-ektől szerzi be az áruk többségét.

Fotó: BEN STANSALL