Bár a döntés már a tavalyi év végén megszületett, várat magára a román Romgaz és az amerikai Exxon közötti földgázügylet szentesítése. A román állami vállalat a napokban a bukaresti értéktőzsdén keresztül tudatta, hogy további részletek várnak tisztázásra, ezért még nem írták alá a szerződést arról, hogy

a Romgaz megvásárolja az amerikaiaknak a fekete-tengeri Neptun Deep nevű gázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedését.

Bár a társaság nem tér ki a késlekedés okaira, a bukaresti szaksajtó úgy tudja, hogy a működési engedélyek kapcsán támadtak nézeteltérések. Az Economedia gazdasági portál értesülései szerint az vezetett patthelyzethez, hogy az Exxon fekete-tengeri tevékenységre feljogosító licencét egy Bahama-szigeteken, nem pedig Romániában bejegyzett cég birtokolja. A felek most gőzerővel keresik a megoldást az 1 milliárd eurós adásvételt hátráltató körülmény mielőbbi elhárítására.

Fotó: Shutterstock

A Romgaz közgyűlése december 9-én hagyta jóvá a fekete-tengeri gázügyletet, melynek finanszírozásához a részvényesek egy 325 millió eurós felvételét is engedélyezték. Az ügylet stratégiai fontosságú, hiszen Bukarest számításai szerint a gázmező megszerzésével szinte teljes mértékben biztosítani tudják az ország gázellátását. Virgil Popescu energiaügyi miniszter korábban reményét fejezte ki, hogy 2026-ban a Romgaz a mező másik 50 százalékos tulajdonrészének birtokosával, az OMV-vel karöltve megkezdheti a gázvagyon kitermelését. A gázmező üzemeltetése az osztrák cég feladata lesz. Csak a Neptun Deep gázmezőből évente 10 milliárd köbméter földgáz hozható felszínre, miközben az ország éves gázfogyasztása mintegy 12 milliárd köbméter. 

A Romgaz és az ExxonMobil közötti adásvétel csúszásával párhuzamosan késik a romániai offshore-törvénynek a módosítása is, amelynek keretében a bukaresti hatóságok még tavalyelőtt vállalták, hogy a befektetők számára a mostaninál kedvezőbb feltételeket biztosítanak. Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója korábban közölte, társasága 2 milliárd eurót kíván befektetni a Neptun Deep gázmező kiaknázásába, amelynek eredményeképpen 50 milliárd köbméter gázt hozna felszínre. Verchere még decemberben arra figyelmeztetett: ha 2021-ben a román parlament nem dönt a befektetők által várt módon, akkor csak 2023-ban döntenek a kitermelés sorsáról.

A törvénymódosítás a projekt, a Neptun Deep pedig az OMV és Románia szempontjából kulcsfontosságú. A fekete-tengeri gázmező termelésbe vonása nélkül Románia a gázfogyasztása 50 százalékát importból lesz kénytelen fedezni

– vetítette előre Verchere. A román parlament egyébként leghamarabb a február elsején kezdődő ülésszak keretében tűzheti napirendre az offshore-törvényt.

Máshol is visszavonulót fújtak az amerikaiak

Az Exxon nemcsak romániai érdekeltségeitől válik meg, hanem túlad nyugat-kanadai palaolaj- és gázmezőin is, hogy a vételárból a pandémiai idején felhalmozott adósságait csökkentse. Az Exxon kanadai leányvállalatával, az Imperial Oillal közösen, 50-50 százalékban birtokolt XTO Energy nevű cége napi 9 ezer hordó olajat és 3,96 millió köbméter földgázt hoz a felszínre. A felkínált eszközök értékét 500 millió és egymilliárd dollár becsülik. Az Exxon adósságcsökkentési programja keretében nemrég Mexikói öbölbeli és északi-tengeri szénhidrogénmezőitől vált meg összesen 1,1 milliárd dollárért.