Az Európai Unió lítium-, kobalt- és nikkelszükségletének csak 20-30 százalékát tudja majd megtermelni 2030-ra, pedig ezek a stratégiai jelentőségű ásványok elengedhetetlenek az akkumulátorgyártáshoz, vagyis az átmenethez a fosszilis energiahordozóktól a környezetbarát, illetve megújuló energiaforrások használatáig – állapította meg Philippe Varin iparmágnás, volt francia ipari kamarai elnök egy frissen elkészült elemzésében, amelyet a francia kormány számára készített, és amelyet hétfőn mutatott be újságíróknak.

Fotó: ALI ATMACA / AFP

Általánosságban elmondható, hogy az Európai Unió még 2030-ban is nagyon nagy mértékben függ majd a stratégiai ásványok unión kívüli importjától, és egyértelműen 20 éves hátrányban van Kínához képest a stratégiai jelentőségű ásványok és fémek beszerzése területén

– mondta Varin. Az Unióban 38 hatalmas akkumulátorgyárat akarnak építeni a tervek szerint, de a nyersanyaghiány miatt ennek nagy a kockázata. Pedig az EU számára az áttérés a belső égésű motorokról az elektromos meghajtásúakra kulcsfontosságú, mert a 27 tagországban az üvegházhatást okozó gázokat 30 százalékban a járművek bocsátják ki – tette hozzá.

A francia kormány ennek hatására azonnal bejelentette: egymilliárd eurót szán arra, hogy megerősítse a hazai ipar nyersanyag-beszerzéssel szembeni ellenállóképességét, ami 500 millió euró részben vissza nem térítendő, részben pedig visszatérítendő állami támogatást és 500 millió euró befektetést jelent különböző alapokba.