BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóemelést eredményezett a járvány Szingapúrban

Pénteken mutatja be a járvány utáni jövőjét megalapozó költségvetését Szingapúr. A városállam pénzügyileg újjáépítené magát, hogy felkészülhessen az egyre jobban elöregedő társadalom miatt a jövőben jelentkező egészségügyi kihívásokra is – számolt be róla a Bloomberg.

A járvány uralta az előző évek költségvetését

Lawrence Wong pénzügyminiszter az április 1-jén kezdődő pénzügyi évre vonatkozó kiadások között kiemelte, hogy 500 millió szingapúri dollár (372 millió dollár) értékű munkahely- és vállalkozástámogatási csomagot indítanak a koronavírus-járvány utáni talpra állásért küzdő szektorok számára, valamint néhány segélyprogram meghosszabbítására.

Fotó: AFP

Az idei költségvetés szigorításokat is tartalmaz, aminek a fő oka az, hogy az elmúlt két évben közel 100 milliárd szingapúri dollárt költött az állam a pandémiához kapcsolódó kiadásokra. Emiatt a tartalékokhoz is hozzá kellett nyúlni a kormánynak, és az elmúlt két évben költségvetési hiányt kellett elkönyvelni.

Az elsődleges kihívás a költségvetés normalizálása, miközben biztosítani kell, hogy a fellendülés is folytatódjon, egyúttal az inflációs nyomást is kordában kell tartani

– ismertette Trinh Nguyen, a Natixis SA hongkongi közgazdásza.

A gazdaság újraindítása

Miután a koronavírus-helyzet stabilizálódott a városban, Szingapúr a hét első felében több járványügyi intézkedésen is enyhített a gazdaságának további újranyitása érdekében, valamint a turisták és a külföldi munkaerő visszacsalogatása miatt is.

Az irányadó szingapúri tőzsdemutató, a Straits Times Index a világ egyik legjobban teljesítő részvényindexe volt az idén, csaknem 10 százalékos emelkedést mutatott be év eleje óta.

A kereskedelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint 3–5 százalékos GDP-növekedést várnak 2022-re.

Fotó: AFP

Wong pénzügyminiszter elmondta, hogy miközben az exportorientált ágazatok, mint a feldolgozóipar és a kereskedelem, erősek maradtak, addig a közlekedéshez és a turizmushoz kapcsolódó ágazatok sérülékenyebbek lettek.

A gazdaság újraindításához és a költségvetés rendbetételéhez nagy valószínűséggel az adóemelés eszközéhez nyúl majd a kormányzat.

Ennek első lépése az áru- és szolgáltatási adó (lényegében az áfa helyi megfelelője) 7 százalékról 9-re történő emelése.

Az országban 15 éve nem történt adóemelés.

Sok más országhoz hasonlóan Szingapúr sem tudta elkerülni a vártnál magasabbra csapó inflációt, januárban nyolcéves rekordot döntött, 4 százalékos volt. Erre válaszul a helyi jegybank az elmúlt négy hónapban kétszer is a kamatemelés mellett döntött.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.