Ahogy arról a VG is beszámolt, Észak-Korea egy új típusú rakétát tesztelt csütörtökön, amely a Japán-tengerbe csapódott. A Hvaszong–17 interkontinentális ballisztikus rakéta hatósugara 15 ezer kilométer is lehet. Ez a kapacitás elég ahhoz, hogy Phenjan a saját földjéről elérje az Egyesült Államokat.

Az elmúlt öt év legnagyobb provokációját hajtotta végre Észak-Korea

A japán és a dél-koreai hadsereg arról számolt be, hogy ez a legnagyobb észak-koreai nukleáris rakéta, amit 2017 óta kilőttek.

Észak-Korea 2017-ben felhagyott az interkontinentális ballisztikus rakéták és az atomrobbantások tesztelésével. Azonban miután a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások zátonyra futottak, Kim Dzsongun figyelmeztetett, hogy ismét terítékre kerülhetnek ezek a programok.

Fotó: ANTHONY WALLACE

Japán és Dél-Korea azt közölte, hogy a mostani teszt keretében fellőtt északi rakéta

egy órán keresztül repült 6200 kilométer feletti magasságban, majd 1100 kilométeres út után a Japán-tengerbe csapódott.

Információk szerint a töltetet a phenjani Szunan repülőtérről indították – erről a The Japan Times írt. Ezen a repülőtéren az elmúlt hetekben már többször is tesztelték a Hvaszong–17-es rakétákat.

Dél-Korea is elkezdte tesztelni saját rakétaállományát, és a mai napon földről, vízről és levegőről indítható lövedékeket is teszteltek – írta meg a Leading Britain’s Conversation. Szöul attól tart, hogy Észak hamarosan elkezdheti a teljes hatótávon is tesztelni az új rakétáit.

Fotó: HANDOUT

Észak-Koreának ez már a 12. kísérleti fellövése volt az idén, illetve vasárnap tüzérségi tesztet is végrehajtott.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Phenjan szokatlanul gyors kísérleti tevékenységet mutat. A rohamos ütemű fegyverfejlesztéssel vélhetően Washingtonra akarnak nyomást helyezni a nukleáris tárgyalások leállása miatt.