BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a bíróság: 500 millió dollárt fizethet a svájci bank a volt georgiai kormányfőnek

A pénzintézet egykori alkalmazottja a kormányfő aláírását is meghamisította a befektetések során.

Meghaladja az ötszáz millió dollárt az a kártérítés, amelyet a svájci Credit Suisse fizethet a volt georgiai miniszterelnöknek, Bidzina Ivanisvilinek. Az ügyben a bermudai bíróság mondott ki most határozatot, ezek szerint Ivanisvili és családja is áldozata lett a bank egyik korábbi alkalmazottjának csalássorozatában. 

A bíróság döntése értelmében a bank nem tett meg mindent annak érdekében, hogy megállítsa az egykori alkalmazottat a visszaélések elkövetésében, ehelyett inkább az általa termelt bevételt helyezte a fontossági lista élére. 

Fotó: FABRICE COFFRINI

Ivanisvili 2005 és 2015 között a Reuters hírügynökség szerint több száz millió dolláros veszteséget halmozott fel, miközben a genfi bankár a befektetéseit kezelte. A csalásokat elkövető bankárt végül 2018-ban ítélték el, miután több ügyfele aláírásait is meghamisította. Köztük például a volt georgiai miniszterelnökét is. 

A Credit Suisse – amelynek nem ez az első botrányos ügye rövid idő alatt – a hírek szerint fellebbez majd az ítélet ellen. 

Nem örül a nyilvánosságnak a Credit Suisse

Botrányt botrány követ a svájci banknál az utóbbi időben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.