Globális élelmiszerválsággal kell számolni az ukrajnai harcok elhúzódása esetén – figyelmeztetett hétfőn Andrej Melnyicsenko orosz szénmilliárdos, a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

„Tragikus, ami Ukrajnában történik, azonnal békére van szükség” – fogalmazott az anyai ágon ukrán származású milliárdos, kiemelve: orosz állampolgárként, fehérorosz születésűként és „vér szerinti ukránként” rendkívüli fájdalmat okoz neki, hogy testvéri népek egymás ellen fordultak.

Fotó: AFP

Kiemelte, hogy a válság áldozata a mezőgazdaság is, a konfliktus miatt a műtrágya ára is egyre nő, így egyre kevesebben tudják megvásárolni.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt így is megtépázott ellátóláncra a háború újabb terheket ró, és emiatt a kevésbé fejlett országokban élelmiszerhiány alakulhat ki.

Ukrajna orosz inváziója után Melnyicsenko is felkerült az szankciós listájára, ennek keretében a hét végén az olasz hatóságok lefoglalták a milliárdos Triesztben horgonyzó szuperjachtját is.

Fotó: AFP

Az EuroChem Group műtrágyagyártó cég és a SUEK szénvállalat tulajdonosa a Forbes magazin szerint Oroszország hetedik leggazdagabb embere.

Ukrajna orosz inváziójának kezdete óta több orosz milliáros emelte fel a szavát a harcok ellen, köztük Mihail Fridman, az Alfa-Bank társtulajdonosa, aki a LetterOne befektetési cég munkatársainak írt levelében kijelentette, mind az ukrán, mind az orosz néphez erősen kötődik, és a konfliktust mindkettő számára tragédiának tartja.