Semmi meglepetés nem volt benne, hogy óriási keddi alapkamat-emelése után a Magyar Nemzeti Bank heti egyhetes betéti tenderén is feljebb tolta a kamatot ma, mindenesetre a forint már a tender előtt 375 közeléből 372,75 környékére erősödött az euró ellenében, majd éles fordulat következett, amely ismét 375-ön túlra vetette vissza az árfolyamot.

Gyakran történik, hogy egy várt és beárazott jó hír megérkezésekor eladnak a befektetők, ezúttal azonban abból látható, hogy nem erről volt szó, hogy a lengyel zloty - a közép-európai régió másik mozgékony devizája - pontosan ugyanazt a pályát írta le, mint a forint, miközben a cseh korona - ahol a jegybank egy hét múlva várhatóan emeli kamatait, és devizapiaci intervenciót is kilátásba helyezett - visszapattant a tegnap esti gyengülés után.

A jegybanki kamatemelések és beavatkozások az elemzők szerint segítettek stabilizálni a régió devizáit a bizonytalanságot és extra inflációt hozó ukrajnai háború közepette - az izgága forintot és zlotyt például a rekord mélypontokról repítették vissza. A figyelem azonban folyton visszaperdül a hadszíntér és a szankciós háború hírei felé.

 A forint a 400 feletti rekord mélypontról tért vissza március eleje óta, az MNB hatalmas keddi kamatemelése már a 370-en is átvitte, de a szigorítás utáni nyeresége teljesen kitörlődött, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán bejelentette: Moszkva azt tervezi, hogy a nem baráti országoknak ezután rubelben kell fizetniük a nekik szállított orosz gázért. 

Fotó: Shutterstock

A régió devizapiacain megkönnyebbülést okoztak azok a hírek, amelyek arra utaltak, hogy ma kezdődő kétnapos csúcsértekezletén az Európia Unió nem csatlakozik a Washington által az orosz energiahordozókra is kivetett embargóhoz. A bizonytalanságot azonban ismét növelték a hírek, hogy a csúcsra érkező Joe Biden amerikai elnök újabb szankciókat akar, és beláthatatlanok a rubel szerepéről szóló orosz bejelentés következményei is. Utóbbi a rubel szárnyalását és a közép-európai devizák visszavonulását okozta tegnap.

Ami a forint és a zloty mai látványos együttes sarkon fordulását illeti,  azt az euró/dollár mozgása nem indokolta, a háború tájáról érkező lengyel hírek sorozata viszont járhatott ilyen hatással. Az Ukrajnával szomszédos, hatalmas menekültáradattal küzdő és az oroszokkal hagyományosan rossz viszonyban lévő Lengyelország kapcsolata Moszkvával egyre feszültebb.

A lengyelek azonnal szabadulnának az orosz energiától, tegnap 45 orosz diplomatát utasítottak ki - mai hír, hogy még az orosz nagykövetség bankszámláit is befagyasztották -, és Varsó azért kampányol, hogy Oroszországot távolítsák el a G-20 csoportból és Lengyelország kapja meg a helyét. Ha az árfolyam nem a lengyel hírek miatt fordult, a geopolitikai feszültség, a holnap végződő EU-csúcs és a földgázellátás körüli bizonytalanság akkor is nyomást helyez a régió devizáira.

A zloty valamivel 11 óra előtt 4,75 körül forgott az euró ellenében, ami derekas gyengülés a reggeli 4,71-hez képest, és jóval nagyobb, mint a forinté.