BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pentagon: Putyin bedobhatja az atomkártyát, ha sarokba szorítják

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerint az orosz elnök atomfegyverek bevetésével is fenyegetőzhet, ha nem éri el céljait.

Putyin atomfegyverek bevetésével is fenyegetheti a nyugati országokat, ha Ukrajna katonai ellenállását nem tudja megtörni, mielőtt az orosz hadsereg hagyományos emberereje és eszközállománya kimerül – írja a Bloomberg az amerikai védelmi minisztérium hírszerzésére hivatkozva. A Pentagon szerint

Oroszország minden bizonnyal egyre nagyobb mértékben fog a nukleáris elrettentő erejére hagyatkozni, hogy a Nyugatnak ezzel üzenjen, és erőt mutasson mind befelé, az orosz közönségnek, valamint kifelé, a nemzetközi közösségnek is.

A Pentagon szóvivője  szerint bár Moszkva hangoztatja, hogy keresi a diplomáciai megoldást, de közben folyamatosan ágyúzza az ukrán városokat. John Kirby szerint ez egyértelmű jelzi, hogy a Kreml elkötelezett a katonai műveletek folytatása mellett.

Az amerikai képviselők csütörtökön nagy többséggel mondtak igent arra, hogy megszakítsanak minden kereskedelmi kapcsolatot Oroszországgal. A Kongresszus alsóháza 424 szavazattal támogatta, 8 nem ellenében a javaslatot, amely alapján Kubával és Észak-Koreával hasonló státuszba sorolják Oroszországot. Ez lehetővé teszi a washingtoni kormányzat számára, hogy drasztikusan megemelje az orosz árukra kivetett vámot, jóval nagyobbat annál, mint amit a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagországaival szemben alkalmaz.

Joe Biden amerikai elnök Szent Patrik napján, 2022. március 17-én a Fehér Ház Ovális Irodájában.
Fotó: Nicholas Kamm / AFP

 

Biden Kínát is felelősségre vonná

Az amerikai elnök pénteken telefonon egyeztet Hszi Csin-pinggel az orosz-ukrán háborúról – közölte Antony Blinken. Az amerikai külügyminiszter elmondta: Joe Biden kínai államfő értésére adja, hogy "meglesz az ára" annak, ha támogatják Oroszországot. Azt javasolja majd a kínai elnöknek használja befolyását Putyinnál arra, hogy

megvédje a nemzetközi szabályokat és alapelveket.

A két politikus utoljára tavaly novemberben beszélt egymással.

Blinken újságíróknak elmondta: attól tartanak, Kína katonai segítséget nyújthat Oroszországnak. Mind Moszkva, mind Peking tagadja, hogy ilyen kérés elhangzott volna. 

Az Egyesült Államok nyakig benne van a háborúban

Az Egyesült Államok proxy-háborút vív Ukrajnában Oroszországgal, ha bevallja, ha nem – jelentette ki Leon Panetta a Bloomberg televízióban. Az Obama-kormányzat védelmi minisztere szerint minden katonai támogatást meg kellene adni az ukránoknak. Azt nem határozta meg, hogy milyen jellegű katonai segítséget kellene nyújtania az Egyesült Államoknak. 

A diplomáciával semmire sem megyünk, amíg nem mi vagyunk előnyben. Ezt pedig, őszintén, úgy érhetjük el, hogy bemegyünk, és megöljük az oroszokat 

– hangsúlyozta Panetta, aki korábban a CIA elnöke is volt.

A Kreml csütörtökön napközben közölte: nem igazak azok az állítások, melyek szerint előrelépés történt a békemegállapodás irányába. Dimitrij Peszkov elnöki szóvivő Kijevet hibáztatta, amiért nem értek el eredményeket, és közölte: a tárgyalások folytatódnak. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.