A legtöbb menekült betegen érkezik meg a nyugat-ukrajnai területekre, de a lelki sérülések a legsúlyosabbak – hangsúlyozta a VG Podcastnak Huszt-környékéről Erdei Tatjána nőgyógyász. A kismamáknak szinte kivétel nélkül pszichológusra is szükségük van. Számtalan kárpátaljai orvos önkéntesként már a fronton dolgozik, egyelőre a magyarlakta területen még bírják a terhelést, de mind az eszközök, mind a gyógyszerkészletek is vészesen fogynak – hangsúlyozta Tatjána.

Fotó: SOPA Images

A legfontosabb feladat a doktornő szerint, hogy megakadályozzák a tömeges koraszüléseket, amit az extrém stressz könnyen kiválthat. Önmagában is nehéz egy koraszülött kicsi ellátása, de most az ukrajnai körülmények között gyakorlatilag lehetetlen – mondta a doktornő. Az állapotokat az is jól illusztrálja, hogy egy műtőben most egyszerre három beteget látnak el, a doktorok fülén sokszor telefon van, és egy kolléga akár többezer kilométeres távolságból ad szakmai támogatást a beavatkozáshoz.

Egyelőre háborús sérültek nem érkeznek, de sebesültekre is számítanak. Tatjána szerint Kelet-Ukrajnában ugyanakkor nagyon nehéz a helyzet, egyre több civil áldozatot is követel a háború. „Egy barát elvesztése is tud erőt adni, hogy folytassuk az ellátást” – zárta szavait a doktornő.