Az Egyesült Államokban a munkahelyek számának növekedése márciusban is gyors ütemben folytatódott: 431 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma, ami némileg elmarad a 490 ezres piaci előrejelzéstől, de így is feszes munkaerőpiacra utal. A februári adatokat jelentősen felfelé módosították: 678 ezer helyett 750 ezer új munkahelyet mutattak ki a végleges adatokban, és a januári adatot is felfelé, 504 ezerre korrigálták. Bár a foglalkoztatottság még mindig 1,6 millióval, azaz 1 százalékkal elmarad a járvány előtti, 2020. februári szinttől, de a következő hónapokban ezt is ledolgozhatja az amerikai gazdaság, ha a növekedés jelenlegi üteme megmarad.

Fotó: Shutterstock

A munkaerő-felvételt erősen növeli, hogy a fertőzöttek száma tovább csökkent, ennek következtében pedig országszerte feloldották a korlátozásokat. Ugyanakkor egyelőre nincs jele annak, hogy az orosz–ukrán háború, amely a benzinárakat literenként 1,06 dollár (kb. 353 forint) fölé emelte, hatással lenne a munkaerőpiacra. A munkanélküliségi ráta így új kétéves mélypontra, 3,6 százalékra csökkent a februári 3,8 százalékról, ami jobb lett, mint a várt 3,7 százalék, míg a bérek növekedése ismét gyorsult.

A munkaügyi minisztérium pénteken közzétett foglalkoztatási jelentése azt is kimutatta, hogy

a szakmai, üzleti és pénzügyi szolgáltatások, valamint a kiskereskedelmi szektorok foglalkoztatottsága meghaladta a járvány előtti szintet. 

Mindezek alapján a gazdaság további lendületes növekedése várható, miközben az ukrajnai háború és az omikron kínai berobbanása tovább feszíti a globális ellátási láncokat és növeli az árnyomást. Az éves februárban 7,9 százalékra emelkedett, ami márciusra az előrejlések szerint elérheti a 8,2 százalékos szintet.

A Fed a munkanélküliségi rátára összpontosít, és mivel a foglalkoztatottság bővülése és a gazdaság teljesítménye összességében megfelelt a várakozásoknak, miközben az infláció várhatóan tovább emelkedik, ezért az elemzők fél százalékpontos kamatemelésre számítanak a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) legközelebbi, május 5-i ülésén, a Federal Reserve szigorítási ciklusának kezdetét jelentő március 16-i negyedpontos emelést követően.

A Fed monetáris döntéshozói az utóbbi időben egyre szigorodó retorikára váltottak,

melyet támogat Jerome Powell Fed-elnök is, aki szerint az amerikai jegybanknak a jelen helyzetben „gyorsan” kell lépnie a kamatemelés érdekében, és esetleg „agresszívebben” is, hogy megakadályozza a magas infláció rögzülését. Ennek fényében a két következő ülésen az elemzők együttesen 100 bázispont emelést valószínűsítenek, és azt, hogy ennek hatására a dollárindex felfelé irányuló potenciálja továbbra is megmarad.

A foglalkoztatási jelentés tovább enyhítette a pénzügyi piacokon a recesszióval kapcsolatos félelmeket, miután a héten az e tekintetben széles körben indikátornak tartott amerikai kétéves és tízéves kincstári hozamgörbe elkezdett elválni egymástól.

A dollár pénteken tovább erősödött más jelentős devizákkal szemben a foglalkoztatási adatok megjelenése előtt, majd azt követően is folytatta az erősödést. Egy euróért délután 16:40-kor 1,103 dollárt kellett fizetni a bankközi devizapiacon.