Utoljára Afganisztánban vesztett ennyi embert az orosz sereg
Nagyjából kilenc hete dúl a háború Ukrajnában, és ez idő alatt Oroszország nagyjából annyi katonát veszíthetett el, mint az afganisztáni háború kilenc éve alatt – írta meg a Business Insider. Az afganisztáni harcok anno hozzájárultak a Szovjetunió összeomlásához.
Értékelésünk szerint nagyjából 15 ezer orosz katona veszett oda a harcokban az invázió során
– erről Ben Wallace beszélt, az Egyesült Királyság védelmi külügyminisztere. Hozzátette, hogy a műveletben részt vevő orosz csapatok nagyjából negyede nem bír számottevő harci értékkel.
A Szovjetunió afganisztáni háborúja 1979-től 1989-ig tartott.
Több kutató úgy becsüli, hogy a szovjetek 14 500 katonát veszítettek el a harcokban. Ezzel szemben egyébként 90 ezer mudzsahed és 18 ezer afgán katona halhatott meg a 9 év alatt, illetve hozzávetőleg egymillió civil
– erről a The Atlantic írt még 2014-ben.

Wallace szerint a mostani háborúban hasonló parancsnoki és irányítási kudarcok jellemzik Oroszországot, mint a Szovjetuniót Afganisztánban.
Oroszország a múlt héten elismerte, hogy a Moszkva hadihajó elsüllyedt. Ez már a második kulcsfontosságú haditengerészeti eszköz, amit a az invázió kezdete óta elvesztettek. A tengeri jelenlétük ezzel jelentősen meggyengült
– fogalmazott a Ben Wallace.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala tegnap közölt egy jelentést a harcok nem katonai áldozatairól.
Eszerint amióta a háború kitört február 24-én, legalább 2665 civilt ölhettek meg Ukrajnában.
A tényleges számról azonban nem lehet biztos adatot közölni.
A brit védelmi tárca az orosz járműveszteségekről is becsléseket tett közzé.
Eszerint nagyjából 2000 orosz páncélozott járművet gyűjtöttek össze a védők országszerte.
Ezek között vannak harckocsik, páncélozott személyszállítók és gyalogsági harci járművek is. A brit számítások legalább 60 lelőtt helikopterről és vadászgépről szólnak.