Minden eddiginél eredményesebb üzleti évet tudhat maga mögött Ante Gotovina egykori horvát tábornok tonhalbiznisze – adta hírül a Poslovni dnevnik horvát gazdasági portál. A délszláv háború után háborús bűnökkel gyanúsított, de 2012 őszén a hágai bíróság által felmentett katonatiszt 2013 tavaszán vágott bele a haltenyésztésbe, azóta pedig sikert sikerre halmoz. Első halfarmját a közép-dalmáciai Ugljan szigete mellett alakította ki, és kezdetben egy hajóval és hét alkalmazottal működtette vállalkozását. 

A tábornok tonhaltenyészete jó befektetésnek bizonyult, cége folyamatosan tudott növekedni, mára nyolc halfarmot és egy feldolgozót is üzemeltet, ezzel pedig az ország egyik legmeghatározóbb tonhaltenyésztőjévé vált. Az elmúlt év kiemelkedő sikert hozott az egykori katonának, ez jól látható a hozzá tartozó két cég éves kimutatásaiból is. 

Fotó: AFP

A haltenyésztéssel foglalkozó Pelagos Net Farma tavaly átszámítva 5,5 milliárd forintnak megfelelő forgalmat és 430 milliós profitot termelt, de hasonló számokat produkált a másik cég, a halakat feldolgozó Jadran Tuna is. A csaknem milliárdosra nőtt profittal és a jelentős forgalombővüléssel párhuzamosan a Gotovina alkalmazottainak száma is nőtt, mára több mint kétszázan dolgoznak a dalmáciai haltenyészetein. 

Az óriási növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy az adriai sárga uszonyú tonhal húsa rendkívül jó minőségű. A halak a tiszta vízben mesterséges tápszerek nélkül is másfél év alatt elérik a 18-20 kilogrammos súlyt, ezért világszerte nagy irántuk a kereslet. 

Tonhalainak túlnyomó részét, mintegy 1500 tonnányit Gotovina is külföldön, főleg Japánban értékesíti. A távol-keleti országban akkora az igény a jó minőségű tonra, hogy az Adrián megtermelt mennyiség többszörösét is megvennék.