BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aki csak teheti, elutazik Oroszországból – az egekben a repülőjegyárak

A vízumkorlátozásoktól megrémült oroszok bármi áron útnak indulnak. Kaszálnak a légitársaságok.

A balti államok korlátoznák az orosz turistavízumok kiadását. Zelenszkij ukrán elnök még augusztus elején követelte, hogy orosz állampolgárok ne utazhassanak az EU területére. Kaja Kallas észt kormányfő utasítása szerint augusztus 18-tól nem adnak vízumot oroszoknak. Bulgária augusztus elejétől szintén megtagadja a turistavízumok kiadását orosz állampolgárok számára. (Igaz ennek hátterében a két ország közötti kölcsönös diplomatakiutasítások állnak.)

Moscow,,Russia,,On,June,22,,2021.,Interior,At,The,International
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor nem valószínű, hogy az erre vonatkozó uniós szavazáskor többséget kap a javaslat, jelenleg csak a balti államok, valamint Finnország, Lengyelország és Csehország támogatják. A többség óvatos, egyelőre nem foglal állást, kivár, mit lépnek a „nagyok”. Az EU meghatározó triumvirátusa, Németország, Franciaország és Olaszország nem látszik lelkesedni a tilalomért. Magyarország csaknem biztosan elutasítja, mint ahogy a turizmus célpontjai, a dél-európaiak (Görögország, Ciprus, Málta, Portugália, Spanyolország) döntő többsége sem valószínű, hogy támogatná. 

Az utazási korlátozásoktól tartó oroszok viszont lázas repülőjegy-vásárlásba kezdtek, amit az utazási irodák és a légitársaságok ki is használnak. Az Estravel észt utazási iroda szerint a repülőjegyárak az elmúlt időszakban a másfélszeresükre emelkedtek. 

Az oroszországi nagyvárosokból különjáratok indultak Tallinnba és Helsinkibe, 

a Finnair és a Nordica (2015, az Estonian Air megszűnése óta az észt nemzeti légitársaság) komoly bevételtöbbletet szerzett az Oroszországból nyugatra tartó utasok számának megszaporodásával. A Nordica június közepén 50 százalékkal meg is emelte az árait.  

A Tallinn–Helsinki távolság (80 kilométer), a Tallinn–Riga távolság (280 kilométer) miatt az orosz turisták ezeket a vonalakat használják menekülő útvonalnak. 

Ebből persze a nagyobb légitársaságok – például a Finnair, a Turkish Airlines vagy az SAS – is szépen profitálnak. A Finnair idei első féléves profitja 321,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. 

A szállított utasszám ebben az időszakban több mint megötszöröződött, ezen belül az idei év második negyedében hétszer annyi utast szállítottak, mint 2021 hasonló periódusában. 

A Turkish Airlines (a jövőben elnöki döntésre átnevezve Türk Hava Yollarira – THY) 2022 első felében 27 százalékkal növelte bevételeit, amelyek elérték a 7,6 milliárd dollárt. A Qatar Airways a 2021–2022-es pénzügyi évben 78 százalékkal, 14,4 milliárd dollárra növelte forgalmát. Még ennél is nagyobb, 100-250 százalékos árbevétel-növekedésről számolt be a Flydubai és az Emirates. Ebben fontos szerepet játszik, hogy 

az Oroszország és Nyugat-Európa közti utasforgalmat döntően Isztambul vagy Dubai érintésével bonyolítják le. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.