Napjaink energiaválsággal sújtott világában felértékelődik az atomenergia szerepe. Azonban minden, az atomenergiával kapcsolatos kérdésben benne rejlik az Oroszország-dilemma. Hogyan viszonyuljon az adott vállalat, ország egy olyan energiatermelő ágazathoz, amelyben mind a fűtőanyagot, mind pedig a kiégett fűtőelemek tartós tárolását illetően Oroszországi nemzetközi méretekben igen jelentős – egyes esetekben domináns – szerepet tölt be?
A globális helyzetet regisztráló World Nuclear Association adatai szerint Oroszországnak csaknem félmilliárd tonnás (urán-hexafluoridban kifejezett) uránérctartaléka van, amely a világon rendelkezésre álló mennyiség 8 százaléka. Ezzel a világ öt legnagyobb uránérckészletekkel rendelkező országához tartozik. Egyetlen az atomhatalmak között ebben a klubban, mert a másik négynek (Ausztrália, Kazahsztán, Kanada és Namíbia) nincs atomfegyvere.
Az atomerőművek építésében Oroszország világelső: 2012 és 2021 között tizenöt atomerőmű építését indította el a Roszatom külföldön. Összehasonlításképpen: ugyanebben az időszakban Dél-Korea négy, Kína és Franciaország két-két reaktor építésébe kezdett külföldön. A nyomottvizes (PWR) technológiára épített oroszországi megoldást, a VVER-t tizenegy ország használja, köztük Magyarország, Bulgária, Csehország és Finnország. Emellett Egyiptom, Törökország és Argentína is oroszországi atomerőműveket építtet, illetve tervez építtetni.
Orosz dominancia
Legalább ilyen fontosak az uránérc-feldolgozó kapacitások. Kanada, Kína, Franciaország mellett Oroszország a negyedik szállító, amely nemcsak katonai, de kereskedelmi célokra is kínál különféle dúsítási fokú uránt a világpiacon. Nyugati források szerint a legelterjedtebb, ipari méretekben alkalmazható módszert használja: a gáznemű urán-hexafluoridot (UF6) roppant sebességgel, percenkét tízezer fordulatnál gyorsabb centrifugákban pörgetik. Ezekben a centripetális erő, a tehetetlenségi nyomaték hatására szétválik a két izotóp, a könnyebb atomsúlyú U-235 a centrifugák tengelye körül marad, míg a nehezebb atomsúlyú U-238 a hengerek külső palástja mentén koncentrálódik. A két gázt külön-külön kiszivattyúzzák, majd az U-235-ös nagyobb koncentrációját tartalmazó gázkeveréket ismét egy gázcentrifugába vezetik, ahol a folyamat megismétlődik.
Cikkünk szempontjából az U-235 a fontosabb, amely nukleáris fűtőanyag vagy legalább 90 százalékosra dúsítva atomfegyver-alapanyag.
A másik izotópot, az U-238-ast páncéltörő fegyverek lövedékeiben vagy harckocsi-páncélzatokban hasznosítják. (Hátránya, hogy sugárzik, kiváltképpen a lövedékek becsapódásakor keletkező hő hatására porrá, gőzzé alakul. Szűkebb környezetünkben Jugoszlávia, Koszovó szenvedte-szenvedi el a csaknem egy emberöltővel ezelőtt lezajlott háborúban az amerikai légierő, az A-10-es csatarepülőgépek U-238-cal feljavított lőszereit, amelyekben az U-238 mintegy 4,5 milliárd évig fog alfa-sugárzást kibocsátani.)
Oroszországban a TVEL nukleáris üzemanyagot előállító vállalat a világ egyik legnagyobb ilyen cége. A világban működő, csaknem száz polgári célú atomreaktort látja el különféle minőségű, 3,6–25 százalékos U-235-ös dúsítású nukleáris fűtőanyaggal, amelyet sajátos formájú fűtőrudakba belepréselve szállít a vevőknek.
A World Nuclear Association szerint Oroszország adja a világ nukleáris fűtőanyagának mintegy 40 százalékát, és kiépített urándúsító kapacitásai megközelítik a világon rendelkezésre álló összkapacitás 50 százalékát.
Az alacsonyabb, 3,6–5 százalékost a hagyományos, energiatermelő, nagyobb reaktoroknak, a magasabb dúsításút a kisebb méretű kísérleti reaktoroknak vagy az újabban gyártott kisebb méretű atomerőművi reaktoroknak szállítja.Paks I. (és vélhetően Paks II. is) a TVEL fűtőanyagát használja.
Az ukrajnai konfliktus a magyar atomerőmű működését rövidebb távon nem befolyásolja, Paks I. évekre elegendő fűtőanyaggal van ellátva, és a kiégett fűtőelemek rövidebb távú (akár fél évszázados) tárolása sem okoz gondot.
A TVEL egyike a világ négy legjelentősebb nukleáris fűtőanyaggyártójának az Arevával, a Westinghouse-zal és a GNF-fel együtt. A Roszatom, amelyet a világ egyik legnagyobb atomenergia-vállalataként ismernek, nyomottvizes reaktorokra (angol rövidítésük: PWR) specializálódott. Az ilyen elven működő reaktorok a világon működő összes reaktor mintegy kétharmadát alkotják), míg a Westinghouse a forró vizes reaktorok (BWR) fő gyártója.
Az ukrajnai háború ebbe a problémakörbe is bekavart, mert az EU szankciós politikájának részévé akarják tenni az oroszországi atomenergia-iparról való teljes leválást. Ami a fűtőanyag problémát illeti,
a Westinghouse jelentkezett, hogy felvállalja a korábban a TVEL által gyártott-szállított reaktorfűtő elemek kidolgozását és az orosz ellátó szerepének teljes átvételét.
Ám a technikai-technológiai problémák még nincsenek megoldva. A Westinghouse a Kelet-Közép-Európában működő orosz gyártmányú erőművekhez szállítana fűtőelemeket, de a folyamat még csak az elején tart.
Darázsfészekbe nyúlhatott a Westinghouse, amely saját honlapján magát a világ legnagyobb, „oroszországi technológiájú” nyomottvizes atomreaktorok üzemanyag-szállítójaként, technológiai fejlesztőjeként reklámozza. Szakemberek ezt kétlik, mert a Westinghouse-nak nincs meg a szükséges tapasztalata a nyomottvizes reaktorokhoz való üzemanyag gyártásában.
Mindeddig csak Ukrajnában jelentkezett, hogy az oroszországi gyártmányú ukrán erőművek – köztük az Európa legnagyobbikának számító és a háborús cselekmények kellős közepén lévő zaporizzsjai atomerőmű – fűtőanyag-átállási és -ellátási gondjait megoldja. De sem a katonai helyzet (az erőművet továbbra is az orosz fegyveres erők tartják megszállva), sem a technológiai háttér nem érett az ilyen cserére.
A zaporizzsjai atomerőmű leállt, és az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló további három atomerőmű működéséről sincsenek megbízható információk.
Erősen megkérdőjelezi a Westinghouse vállalásait a cég háttere, kalandos közelmúltja, a többszörös tulajdonos- és koncepcióváltás. Jelenleg az eredetileg amerikai vállalat, amely a japán Toshiba ellenőrzése alatt is működött, a kanadai eszközkezelő Brookfield egyik alvállalkozásának a tulajdonában van. 2018-ban vették meg 4,6 milliárd dollárért, átvállalva a Toshiba-időszak felhalmozódott adósságait is.
A Westinghouse már korábban is beleszaladt a bicskába, amikor erején felüli vállalással belefogott négy atomerőmű építésébe az Egyesült Államokban – a tetejében kipróbálatlan, teljesen új reaktortípussal. Hatalmas költségtúllépés, évtizedes lemaradás lett az eredménye.
Ezzel szemben Moszkva sok év alatt, erős kormánytámogatással hatalmas háttéripart épített ki az atomenergia felhasználásában valamennyi szakasz ellenőrzésére a tervezéstől a megépítésen, a fűtőanyag-biztosításon túl az atomhulladék lerakásáig. A Roszatom nemcsak komplett erőműveket gyárt, hanem a TVEL révén a működésükhöz szükséges fűtőanyagot szállítja, megoldja a kiégett fűtőelemek rövid és hosszú távú tárolását, elvégzi a szükséges háttérellenőrzést, sugárzásmérő eszközöket is készít az ellenőrzése alatt álló NPP Doza vállalatban. Hivatalos statisztikák szerint Oroszországban 136 ipari szervezettségű (részben mélyen, kőzetbe ágyazottan) és 1466 ideiglenes sugárzóanyag-tároló működik.
