Finnországnak két tartalék erőművet kellett csütörtökön beindítania ahhoz, hogy elkerülje az áramhiányt – jelentette be a hálózatért felelős üzemeltető, miután augusztus végén már figyelmeztetett, hogy a télen áramkimaradások veszélye fenyeget az európai miatt. A Fingrid nevű üzemeltető által fűtőolajjal működtetett tartalék erőművek, a délkeleten fekvő Huutokoski és a délnyugati országrészben található Forssa, három órán át működtek – jelentette be közleményében az állami tulajdonú vállalat.

Fingrid,
Pictuner OyAki Loponen
Fotó: OyAki Loponen / Fingrid, Facebook

Mintegy évi két alkalommal sor kerül ugyan ilyen vészhelyzeti beindításokra, ám ez a termelés nagyobb kiesése okán következik be, nem pedig az áramhiány veszélye miatt.

Ma reggel a termelés és az nem volt elegendő a fogyasztás biztosítására

– fogalmazott Minna Laasonen, a Fingrid egyik tisztviselője, aki kiemelte, hogy elérték a Svédországból érkező import technikai határát, emellett a szélenergia-termelés is rendkívül alacsony volt.

Finnország tovább szigorít az oroszok számára elérhető vízumok kiadásának szabályain

Az oroszok számára kiállított vízumok kiadásának szigorítása mellett Helsinki újabb, 8,3 millió eurós védelmi felszerelést ajánlott fel Ukrajnának.

A Fingrid azt is közölte, hogy a tartalék erőművek beindításával 200 megawatt teljesítményt biztosítottak az országos hálózat számára, hogy fenntartsák a fogyasztás és a termelés közötti egyensúlyt. A cég becslései szerint a téli hónapokra 600 megawatt tartalékkapacitással rendelkeznek a 12 300 megawattnyi országos áramtermelés mellett.

A nyugodtabb téli hónapok érdekében Finnország azt reméli, hogy az új, EPR Olkiluoto 3. atomreaktor teljesítményével is számolhat. 

Az erőmű 2021 decemberében indult be, és tesztüzemmódban működik. Az erőművet üzemeltető TVO szerint a teljes, 1600 megawattos teljesítményt október elejére lehet elérni.

Ahogy Finnország májusban bejelentette NATO-tagjelöltségét az ukrajnai invázió után, a szomszédos Oroszország fizetési problémákra hivatkozva bejelentette az áramszállítás beszüntetését.

Az orosz áramszállítás, amely május óta leállt, a finn áramfogyasztás 10 százalékát biztosította, és elérte a 900 megawattot.

Svédország akár 2400 megawattnyi áramot is szállíthatna szomszédjának, ám szintén az áramhiány veszélyével szembesül. A skandináv állam rendszerint olajtüzelésű tartalék erőműveire támaszkodik.

Közös hadgyakorlatot tartottak svéd, finn és brit csapatok

A brit csapatok részt vettek a svéd és a finn fegyveres erőkkel közösen tartott, Éber kés (Vigilant Knife) kódnevű hadgyakorlaton. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a gyakorlat a hadseregek közötti együttműködés megerősítését szolgálta, mivel Svédország és Finnország egyaránt pályázik a NATO-csatlakozásra.