Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, a hétvégi olaszországi választásokat valószínűleg megnyerő jobboldali koalíció egyik kulcsfigurája közölte, hogy 30 milliárd eurós költségvetési csomagot szeretne tető alá hozni, hogy ebből támogassák a vállalkozások megemelkedő energiaköltségeit.
A javaslathoz azonban lesz néhány szava Giorgia Meloninak is, aki közvélemény-kutatások szerint a legnépszerűbb párt, az Olasz Testvériség elnökeként várhatóan miniszterelnök lesz. Salvini már Mario Draghi kormánya idején is sürgette a költségvetés kiadási oldalának növelését, Draghi akkor nemet mondott, Salvini erre gyakorlatilag megbuktatta, mire Super Mario mégiscsak összedobott egy a 2 százalékát kitevő, 17 milliárd eurós búcsúajándékot. Az olasz államadósság szintjének fenntarthatósága folyamatosan aggasztja a befektetőket, az EKB nem véletlenül talált ki –gyakorlatilag Olaszországra szabva – egy speciális kötvényvásárlási programot.
Olaszországban azonban ritka a stabil kormányzás, a második világháború óta futószalagon váltják egymást a különböző kabinetek. Ennek alapján elég nagy a valószínűsége annak is, a következő kormány sem tölti ki teljes ciklusát.
Árulkodó, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa, Giorgia Meloni egyetlen hanggal sem kommentálta Salvini bejelentését.
Nem mintha nem értene vele egyet, a dolog hátterében a két nagy egójú politikus borítékolható konfliktusa áll. Salvini már jóval Meloni felemelkedése előtt dominálta az olasz belpolitikát, meghatározó embere a többször is kormányra került Ligának. A koalíció harmadik szereplője, Silvio Berlusconi szintén régi motoros, viszont számára már az is siker, hogy visszatér a hatalomba, nem valószínű, hogy bele tudna szólni a „nagyok” dolgába.
A hárompárti együttműködést „compatto”-nak, vagyis szorosnak, kompaktnak nevezik, de ez könnyen lehet, hogy csak a szokásos választások előtti propagandafogás, demonstrálandó a pártok egységét.
A háttérben minden szereplő tisztában van azzal, hogy a lapokat Meloni osztja.
Az ő nyilvánosan is hangoztatott és hangsúlyozott álláspontja viszont az, hogy gazdasági szempontból is hiteles kormányt akar – gesztus ez a befektetőknek, no meg persze a Brüsszeltől várt eurómilliárdoknak. Ez viszont erősen megkérdőjelezi a Berlusconi által szorgalmazott nyugdíjemelést és a Salvini által követelt adóváltoztatásokat.
Meloni közölte azt is, hogy a választási eredményekig nem hajlandó nevekről és pozíciókról tárgyalni. Erős jelzés ez Salvininek: én vagyok a főnök, én osztom a pozíciókat. Salvininek így nem maradt más választása, mint nyelni egyet és elfogadni a feltételeket. A jövőbeni koalíció túlélései esélyeit az határozza meg, hogy ezt az „alávetettséget” meddig hajlandó elfogadni.
Salvini és Meloni szövetségesek, de ugyanazért a választói bázisért küzdenek.
Kettejük között az erőviszonyokat jelenleg az határozza meg, hogy Meloni a friss, feljövőben lévő szereplő, Salvini pedig két kormány politikai terhét is cipeli. Amikor először miniszter volt és előrehozott választásokat szorgalmazott 2019-ben, törekvése a visszájára fordult és kirakták a kabinetből. Másodjára viszont sikerült Draghit megbuktatnia – pont egy olyan időszakban, amikor Olaszországnak stabilitásra lett volna szüksége.
Az eredmény: Meloni utcahosszal vezet a közvélemény-kutatásokban, viszont nem teheti meg azt, hogy a „kormánybuktató” Salvinit ne vegye be kormányába.
Így regnálása elsődleges feladata az lesz, hogy Salvinit kordában tartsa.
