A száguldó európai energiaárak idején ismét felmerül a kérdés, hogy mi akadályozza meg Európát abban, hogy az amerikai gáztermelést jelentősen bővítő hidraulikus rétegrepesztést alkalmazza. A palagáz kitermelését segítő eljárással szemben a kontinensen erős a közvélemény gyanakvása, ráadásul a körülmények is mások, mint az Egyesült Államokban.
Fotó: Oli Scarff / AFP
Azonban miután 2021-ben az unió 155 milliárd köbmétert importált az orosz gázból, az új források megtalálása kulcsfontosságú lehet. Az eddigi lépések, mint
az LNG-szállítások, a megújuló energiaforrások használatának növelése, a fűtés korszerűsítése és hasonló megoldások azonban az idén csak 102 milliárd köbmétert pótolhatnak a hiányzó szállításokból.
Mindeközben az új brit miniszterelnök, Liz Truss a múlt héten bejelentette, hogy megszünteti az országban 2019-ben az eljárásra bevezetett moratóriumot. Noha Nagy-Britannia már nem része az EU-nak, a döntés ismét fellobbanthatja a palagáztermeléssel kapcsolatos vitákat azokban az országokban is, ahol korábban a kormányzati tilalom ellehetetlenítette a technológia használatát.
Többek között Németország, Franciaország, Hollandia és Bulgária döntött a repesztéses eljárás tiltásáról, míg a brit szigeteken is csak két hasonló kút üzemel a moratóriumot megelőző időből.
Bár bizonyos becslések szerint az unió területén nagyobb készletek találhatók palagázból, mint az Egyesült Államokban,
a kontinensen egyedül az orosz gáztól már régóta szabadulni vágyó Ukrajnát kivéve sehol nem folyik ezen készletek érdemi kiaknázása. Azonban hiába a magas készletek, az európai termelést korlátozza, hogy szemben az óceán túlpartján tapasztalhatóval, a népsűrűség jóval magasabb és a lakossági ellenállás is nagyobb az eljárással szemben. A technológia pedig növeli a földrengések gyakoriságát. 2013-ban egy London közeli kis falunál tüntetők akadályozták meg a fúrások folytatását, sőt egy évvel korábban hasonló események zajlottak Lengyelországban is – olvasható az Oil Price összefoglalójában.
Fotó: Hristo Vladev / AFP
Az olyan olajóriások, mint az Exxon, a Chevron vagy a TotalEnergies, lengyel projektjeiket nemcsak a lakossági ellenállás, de a tesztfúrások alacsony hozama miatt is megszüntetni kényszerültek. A gyenge eredményeket hozó fúrások kérdőjeleket vethetnek fel a jelentős gázvagyonról szóló becslések pontosságával kapcsolatban is. További problémát jelent, hogy a föld mélyén található nyersanyagok az európai szabályozás értelmében az állam tulajdonát képezik, szemben az amerikai szabályokkal, ahol a földek tulajdonosai is profitálnak a termelésből.
A közvélemény meggyőzése érdekében a brit kormány és több vállalat is javasolta, hogy az érintettek kapjanak közvetlen kifizetéseket, ám ezt környezetvédő csoportok ellenezték, vesztegetési pénznek nevezve ezeket a pénzeket.
Az európai népsűrűség ráadásul háromszorosa az amerikaiénak, így a beruházások szinte biztosan valamilyen helyi közösség érdekeibe ütköznek.
A palagáztermelés ráadásul az Egyesült Államokban is az olyan területeken futott fel, mint a Permi-medence vagy Észak-Dakota. Ez utóbbi, csaknem két magyarországnyi területű állam mindössze mintegy 770 ezer embernek ad otthont.
Korábban a Gazprom is úgy értékelte helyzetét, hogy mivel nehéz olyan európai területet találni, ahol nem laknak, ám a termeléshez elegendő víz rendelkezésre áll, ezért nem kell tartania a palagáz támasztotta versenytől. Ráadásul az orosz termelés költségei mindössze hatodát jelentik a brit palagázénak.
A legtöbb európai ráadásul az évtizedes amerikai tapasztalatok ellenére kipróbálatlannak tartja a technológiát, amely környezeti szempontból is problémás lehet. Noha a gáz tisztábban ég, mint a szén, amelyre Európa az orosz gázkorlátozások hatására átállni kényszerül, a repesztéses eljárás során jelentős mennyiségű metán és szén-dioxid jut a légkörbe, ellensúlyozva ezeket az előnyöket.
A palagáztermelés növelése Magyarországon is felmerült, kérdés, hogy ez mennyiben lesz elegendő a hazai fogyasztás fedezésére.
