BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törökország is keményen odacsapott a Metának

A helyi versenyjogi szabályok rendszeres megsértése miatt jelentős összeget kell fizetnie a Facebookot is üzemeltető Metának Törökországban.

A török versenyhivatal 346,72 millió líra (18,63 millió dollár) bírságot szabott ki a Facebook anyavállalatára, a Metára a versenyjogi szabályok megsértése miatt – írta a török versenyhatóság szerdai közleménye alapján a Reuters.

Facebook - Meta
Fotó: Hakan Nural / Anadolu Agency via AFP

A versenyhivatal megállapította, hogy a Meta erőfölényben volt a közösségimédia-szolgáltatások és az online videóhirdetések területén, ráadásul akadályozta versenytársait azzal, hogy az alapszolgáltatásai, a Facebook, az Instagram és a WhatsApp által gyűjtött adatokat összevonta.

A Meta Platforms szóvivője elmondta, hogy

a vállalat nem ért egyet a vizsgálat megállapításaival, és minden jogi lehetőséget mérlegelnek.

A török versenyhatóság döntése értelmében a Metának lépéseket kell tennie a verseny helyreállítására az érintett piacokon, és éves tervet kell készítenie arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket tesz a következő öt évben.

A hatóság indoklása szerint a bírság alapja a vállalat 2021-es bevétele volt. Az ítélet ellen az amerikai technológiai óriás 60 napon belül kifogást emelhet.

Kényszerűen, de megválik a Facebook-csoport a vicces gifes Giphytől

Végleges: a brit versenyfelügyelet a Giphy eladására kötelezte a Facebook tulajdonosát, a Metát, mert úgy találták, hogy ez a házasság visszafogja az innovációt a hirdetési piacon. Jöhetnek a kérők.

A török versenyhatóság 2021-ben kezdett vizsgálódni először a WhatsApp, majd a Facebook ellen amiatt, hogy az üzenetküldő alkalmazás arra kérte a felhasználókat, hogy járuljanak hozzá, hogy a Facebook gyűjtse a felhasználói adatokat, például a telefonszámokat és a tartózkodási helyeket, és ezt a változtatást világszerte bevezette.

A közösségi médiavállalatok azután kerültek még inkább a figyelem középpontjába Törökországban, hogy a múlt héten olyan törvényt fogadott el a törvényhozás, amely lehetővé teszi, hogy

akár három évre is börtönbe lehessen zárni újságírókat és közösségimédia-falhasználókat dezinformációnak vagy álhíreknek minősülő anyagok terjesztése miatt.

Elemzők szerint a nagy közösségimédia-vállalatok nem fogják teljes mértékben betartani a törvényt, amely előírja számukra, hogy távolítsák el az ilyen anyagokat, és osszák meg a felhasználói adatokat a hatóságokkal. Ezeket az adatokat sem a Meta, sem a Facebook nem szereti kiadni a hivatalos szerveknek.

Gigabírságot kapott Indiában a Google

Az indiai versenyhatóság három ügyben indított vizsgálatot az amerikai tech óriás ellen, eddig két vizsgálat zajlott le, mindkettőben fizetésre kötelezték az Alphabetet.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.