A japán atomerőművek újraindítása mellett állt ki a szigetország gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztere, Nisimura Jaszutosi kedden, aláhúzva, hogy egy ilyen döntés enyhítené a gyengülő jen okozta károkat is.

Fotó: Jung Yeon-je / AFP

Minden egyes újraindított reaktorral egymillió tonnányi cseppfolyósított gáz importját lehetne kiváltani – szögezte le sajtótájékoztatóján Nisimura Jaszutosi, hozzátéve, hogy az ország energia tekintetében akár önellátóvá is válhat.

A szigetország energiaellátásának 94 százaléka importból származik.

A japán jen 32 éves mélypontra süllyedt az amerikai dollárral szemben, a tárcavezető pedig azt mondta, az növelésével enyhítenék a gyengülő jen okozta károkat.

Amerikai óriásüzlet az atomenergetikában

Az atomenergia reneszánsza az ágazatban dolgozó cégekre is serkentően hat, amit a csődből kikecmergő Westinghouse tulajdonosváltása is igazol.

A 2011-es fukusimai katasztrófát követően Japán legtöbb atomerőművét lekapcsolták. Kisida Fumio japán miniszterelnök – a téli felkészülése jegyében – kilenc reaktor újraindítására tett ígéretet.

A miniszter már szeptemberben azt hangoztatta, hogy a reaktorok újraindítása lehet a karbonsemlegesség gyorsabb elérése és az ország energiabiztonsága felé vezető út.

Eldőlt: üzemben maradhatnak a német atomerőművek

Olaf Scholz eldöntötte a koalíciós partnerei közötti vitát, ám a következő télre már nem hosszabbította meg az erőművek működését, ami problémás lehet az európai energiabiztonság szempontjából.