Az elemzők változatlan, 10,4 százalékos éves rátát vártak novemberben, mégis 10 százalékra csökkent a német novemberben. Ha ez azt jelentené, az európai infláció maga mögött hagyja a több évtizedes csúcsokat, az nem kedvezne az euró árfolyamának, és visszavethetné a héten magára talált forintot is. A devizapiacon azonban egyelőre nem sietnek a következtetéssel.

Flagge von Deutschland und Euro Münzen
Fotó: Getty Images

Az energia árának emelkedése Németországban lassult az előző havi 43 százalékról, de még mindig nagyon magas, 38,4 százalék. Az élelmiszerdrágulás még gyorsult is valamelyest, 20,3 százalékról 21 százalékra.

Az adatok közlését követően nem gyengült a dollár ellenében az euró. 

Igaz, a számok csak a korábbi elemzői várakozásokhoz képest jelentettek meglepetést. A nap folyamán sorban jöttek ki a német tartományok inflációs adatai, és ezekből már lehetett sejteni, hogy a szövetségi ráta is jobb lesz a vártnál. Ebből ugyanakkor az következik, hogy a szerdán esedékes euróövezeti inflációs adat is jobb lehet, és ezt megerősítette, hogy kedden Madrid is jelentett, 

és a spanyol infláció ugyancsak meglepetést okozott: 7,3-ról 6,8 százalékra mérséklődött.

Az euró lagymatag reakciójának két oka is lehet. 

1. Az elmúlt hetekben az euró azért ugrott túl a paritáson – az egy-az-egyben váltási árfolyamon – egészen 1,05-ig, mert az a várakozás erősödött, hogy a Federal Reserve december közepén lassít kamatemelésein, és az amerikai kilátások nagyobb súllyal szoktak szerepelni a devizapiaci döntésekben az európaiaknál.

2. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke tökéletes időzítéssel „elébelőtt” a novemberi inflációs adatoknak: hétfőn az Európai Parlament illetékes bizottsága előtt óvott attól, hogy máris az európai infláció tetőzésére számítsanak a piacok.

További szigort ígér az EKB elnöke – az eurót nem győzte meg

Az Európai Központi Bank, története leggyorsabb kamatemelésein van már túl, továbbra is mindent megtesz, hogy leszorítsa az inflációt és elérje az árstabilitást – ígérte az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságában meghallgatásán Christine Lagarde, a jegybank elnöke.

 

Az euró nem tágít a dollár ellenében a német adatok után    Stooq.com

Az euró ugyan az éjszaka gyengült a dollár ellenében, de reggelre visszapattant, majd egész nap az 1,0375-ös szint körül vacillált, és a német adatok sem tudták kimozdítani innen.

Ennek betudhatóan a forint – amelynek számára ez a hét a „reményfutam” esélyét ígérte – önállósította magát. Bár a 406-os régióból az euróval szemben kis időre 408-on túlra gyengült, miután Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter megerősítette, hogy Brüsszel továbbra is befagyasztva tarhat e Magyarországnak járó pénzeket, délután már megint 406 körül pattogott.

A forintot visszavonzotta a 406-os mágnes az euró ellenében   Forrás: Stooq.com

A német infláció csökkent, de nem lett egy számjegyű, és hasonlókat olvastak ki belőle, amit a kedden korábban közölt európai gazdasági hangulat mutatóból, amely ugyan 1 ponttal 93,7-re nőtt novemberben, de így is az utóbbi két éve legalacsonyabb szintjei közelében maradt: az európai gazdaságok recesszióba haladnak.

Az összkép enyhe recessziót jelez, de ugyanakkor a lassan halványodó inflációs nyomás jeleihez is hozzáad

írta a hangulati indikátorról Bert Colijn, az ING euróövezeti szenior közgazdásza.