Rekordszámú fiatal felnőtt lakik továbbra is a szüleivel, így keresetéből futja a menő cuccokra. Nem csoda, hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is csúcson a luxusfogyasztás – áll a Morgan Stanley elemzésében.

Inside Bayer Chrometre AG Ahead Of Grand Prix D'Horlogerie De Geneve
Fotó: Bloomberg

Nem csak Magyarországon, az Egyesült Államokban is nemrég volt népszámlálás, s ebből kiderült, hogy 1940 óta a legnagyobb arányban él még továbbra is szüleivel a 18–29 éves korosztály, vagyis a fiatal felnőttek. A Morgan Stanley elemzése szerint részben ez is áll a luxustáskák, -órák és -ékszerek fellendülő piaca mögött. „Amikor a fiatalok költségvetése felszabadul a napi kiadások (lakbér, élelmezés) alól, értelemszerűen nagyobb a szabadon elkölthető rendelkezésre álló jövedelmük” – áll az elemzésben.

Érdekes trend az is, hogy 

a fiatalok körében egyre menőbbnek számítanak a klasszikus, mechanikus – ha úgy tetszik, analóg – cuccok,

jelen esetben a svájci órák. Az amerikai piacon egyre jobban mennek a Richemont konszernhez tartozó Cartier, vagy az LVMH csoporthoz tartozó Tiffany és Bulgari termékek.

 

Furcsa paradoxon ez, hiszen a közgazdászok szerint a fiatalok pont azért maradnak a mamahotelben, mert világszerte megdrágultak a lakbérek és a felsőoktatási kiadások. Spórolás helyett azonban inkább nekiálltak költekezni. 

A befektetési bank hasonló trendet figyelt meg Nagy-Britanniában is, ahol 

a 15–34 éves korosztály 42 százaléka él otthon, arányuk 1999-ben még csak 35 százalék volt. 

A Richemont árbevétele Észak-Amerikában az első fél évben 22 százalékkal emelkedett, Európában még ennél is gyorsabb ütemben, aminek hátterében az is meghúzódik, hogy az amerikai turisták az euróval és a fonttal szemben is erős dollár miatt tömegesen ruccantak ki az öreg kontinensre.